iker

„Casillas dühös volt, hogy nem volt kezdő.”

Vicente Del Bosque az Olaszország elleni vereség után lemondott a posztjáról. A kiesés után minden játékosnak köszönetet mondott, kivéve egynek az egykori Real Madrid legendának Iker Casillasnak.

Vicente Del Bosque az Olaszország elleni vereség után lemondott a posztjáról. A kiesés után minden játékosnak köszönetet mondott, kivéve egynek az egykori Real Madrid legendának Iker Casillasnak.

Del Bosque egy fontos lépést hozott meg a spanyol válogatottal kapcsolatban az Európa-bajnokságon, miszerint David De Gea fog kezdő lenni, míg Iker Casillas csak a kispadon kap helyet. Ezek után a szakember szerint Casillas és az edzői stáb viszonya végleg megromlott és már szóba sem állt velük. Egyszerűen nem jól kezelte Iker a helyzetet.

Az elmúlt évek kicsit sem lehetnek könnyűek Iker Casillas számára, hisz előbb a Real Madrid csapatánál kell elviselni, hogy a padra szorult majd távozott hosszú évek után a klubtól a Porto csapatához, most meg a válogatottban is át kell élnie ezt a szerepet.

Del Bosque elismerte a Cadene Ser rádiónak, hogy a kupasorozat végére teljesen megromlott a kapcsolata Ikerrel.

„A társaival nagyszerűen viselkedett ezzel semmi probléma nem volt, azonban velünk a stáb felé már teljesen más a helyzet. Nagyon mérges lett annak tudatában, hogy már nem ő a kezdő és ezt a dühöt rajtunk vezette le. Ezért is nem írtam számára köszönő üzentet.” – mondta Del Bosque.

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
alaba
ÁLTALÁNOS
james
James kezében a döntés

Leave a Reply