Ha győzünk Izland ellen, Cristiano Ronaldo vezette Portugáliával játszhatunk

Magyarország nem csak házigazda, hanem résztvevő is akar lenni a jövő évi foci EB-n!

A 2021-es foci EB-re kijutás a tét a csütörtök esti Magyarország – Izland mérkőzésen. 20 csapat már korábban kivívta a jogot a kijutásra, ma este pedig a maradék négy helynek is gazdája lesz! Mivel Magyarország is a rendező országok között lesz, így a továbbjutó csapat 2021.06-15-én a Puskás Arénában a 2016-os Európa Bajnokság címvédője a várhatóan Cristiano Ronaldoval az egykor Real Maridban, jelenleg a Juventusban játszó 5x aranylabdás játékossal a soraiban felálló Portugál csapat ellenfeleként kezdheti meg a szereplését az Európa Bajnokság csoportkörében.

A két csapat legutóbb a az 2018-as EB csoportkörében találkozott egymással Marseille-ben, akkor 1:1-es eredmény született. Bár az Izlandiak némileg jobban állnak a világranglistán (39.) mégis a hazai pályán, de zárt kapuk mögött játszó magyarokat (47.) tartják a bukmékerek a találkozó esélyeseinek.

Szoboszlai Dominik a magyar csapat rendelkezésére állhat. nem úgy mint Marco Rossi. A szövetségi kapitány ugyanis koronjavírus tesztje ugyanis pozitív lett, így nem ülhet le a nemzeti válogatott kispadjára. Szerencsére a keretben nem találtak pozitív eseteket, így igazából csak Kleinheisler László maradt ki a keretből, akit a klubja nem engedett el, mivel a horvát NK Osijekben játszó játékos csapattársai közül, többen is pozitív teszt eredményt produkáltak. Várható esélyek: 42% – 30% – 28% (1 – X – 2). A találkozót az M4 tv csatorna közvetíti élőben.

További 3 EB selejtezőt is rendeznek a mai napon. A világranglista 30. helyén álló Szerbia a 45. helyen álló Skóciát fogadja, ugyancsak 20:45 perctől. A két csapat legutóbb 2013-ban egy VB selejtezőn találkozott, akkor a Szerbek 2:0-ra nyertek. Nagy meglepetés lenne, ha ezúttal elmaradna a Szerb győzelem és ezáltal az EB-re való kijutás lehetősége. Várható esélyek: 56% – 26% – 18% (1 – X – 2). A mai napon a Skócia győzelmére fogadók akár 5,25-es nyereményszorzóval is találkozhatnak ráadásul bónuszkód is szerezhetnek ha felkeresik ezt az oldalt A találkozót a Sport1 tv csatorna közvetíti élőben.

Szintén ugyan ebben az időpontban lép pályára Észak-Írország (41.) aki Szlovákiát (37.) fogadja. A két csapat tétmérkőzésen 2009-ben VB selejtező meccsen találkozott utoljára, akkor a Szlovákok 2:0-ra győztek. Legutóbb 2016-ban barátságos mérkőzésen találkozott egymással, bár akkor Szlovákia volt a házigazda, azon a találkozón nem született gól (0:0) lett a végeredmény. A mai összecsapáson is hasonló erők küzdelmére lehet számítani, a hazai pálya miatt valamivel Észak-Írország esélyei tűnnek kedvezőbbnek. Várható esélyek: 37% – 32% – 31% (1 – X – 2). A találkozót a Sport2 tv csatorna közvetíti élőben.

A 4. selejtező mérkőzést a kora esti órákban 18:00 óra kezdettel tartják. Grúzia (86.) Észak-Macedóniát (65.) fogadja. A Nemzetek ligájában idén 2 x is találkoztak egymással. Egyszer az Észak-Macedónok, egyszer Grúzia volt a házigazda, de mindkét mérkőzés 1:1-es végeredményt hozott. Most sem tűnik egyik csapat sem sokkal erősebbnek a másiknál. Várható esélyek: 33% – 32% – 35% (1 – X – 2). A találkozót a Sport1 TV csatorna közvetíti élőben.

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
ÁTIGAZOLÁSOK

Leave a Reply