Özil és Khedira: A Real Madridból a mélységbe

Mindkét játékos karrierje teljes mélyponton van.


Mesit Özil és Sami Khedira nem is olyan régen a Real Madrid két kulcsfontosságú játékosa volt, de a Madridban eltöltött esztendők után elbukott kalandként lehet felfogni mindkettjük karrierjét. Özil például kulcsfigura volt a Blancóknál, ide vehetjük a 2011/12-es idényt José Mourinho kezei alatt. Khedira pedig részese volt annak, amikor a csapat öt év alatt négyszer hódította el a Bajnokok Ligája trófeát.

Előbbi az Arsenalhoz távozott, utóbbi pedig a Juventushoz. Nagy klubokról van szó, ennek ellenére mégsem sikerült azt elérniük, amit a Real Madridban.

Özül ellentmondásos körülmények között távozott az Arsenalba 2013-ban, ahol Arsene Wenger új csapatot akart építeni. A német játékos nem mondott nemet az 50 milliós ajánlatra, ezért elhagyta Madridot. Kiváló statisztikája van Angliában is, hisz 77 gólpasszt jegyzett 254 mérkőzés során, igaz: a Real Madridban 159 találkozón 80-at.

Unai Emery érkezésével azonban csak a hanyatlás következett számára, és ez Mikel Arteta irányítása alatt csak folytatódott, hisz Özil június óta nem lépett pályára. Most Törökország felé vette az irányt, ahol a Fenerbahce játékosa lesz.

Ami Khedirát illeti: sosem tekintettek olyan elit játékosnak, mint Özilt, de mindig lehetett rá számítani amikor 2010-ben 10 millió euróért érkezett. Legjobb szezonja a 2013/14-es volt, amikor 44 mérkőzésen lépett pályára Mourinho irányítása alatt – bár valószínűleg mindenki a 2011/12-es – Camp Nouban – szerzett gólja miatt emlékszik rá.

2015-ben ingyen került a Juventushoz, de Maurizio Sarri érkezésével a 2018/19-es idényben őt is jegelték. A nyár végén az ő szerződése is lejár, és hírek szerint a Premier League felé veszi az irányt.


forrás: MARCA

Talán ezek is érdekelhetnek:

HOVÁ TŰNTÉL?

Leave a Reply