Kérdőjelek Raúl vezetőedzői képességén

Raúl csapata, a Real Madrid Castilla totális szabadesésen van, január 8-a nem nyertek mérkőzést és a spanyol harmadosztályban a kiesőhely felé közelednek.


Raúl González Blanco, a Real Madrid színeiben 550 tétmérkőzésen lépett pályára – ez idő alatt hat bajnoki címet és három BL-trófeát emelhetett magasba, amiért nem véletlen ő a klub egyik legnagyobb legendája.

A spanyol támadó 2015-ben akasztotta szögre a stoplist a New York Cosmos színeiben eltöltött egyetlen szezon után, majd rögtön edzői karrierbe fogott. Következett a Castilla kispadja, ami sokak szerint csak az első lépés volt Florentino Pérez mesteri tervében, hogy egy nap majd ő veszi át az első csapat irányítását.

A Castilla padja

A mostani Raúl harmadik idénye a fiatal kispadján, első évében a hetedik helyen végzett a csapat – míg tavaly nem sikerült feljutni a másodosztályba, a rájátszás utolsó pillanataiban elbotlottak.

Nagy reményekkel futottak neki a 2021/22-es idénynek, azonban amióta Raúl vezeti a fiatalokat, most először merültek fel kétségek a spanyol tréner vezetőedzői képességén. Az RMC a spanyol harmadosztály 15. helyén tanyázik, mindössze egy hellyel fentebb a kiesőzónától – mindemellett január 8-a óta nem sikerült győzelmet szerezniük.

Raúlt tavaly májusban potenciális csereként emlegették az első csapat kispadjára, Zidane helyére – azonban a vezetőség akkor még úgy gondolta, hogy a spanyolnak több edzői tapasztalatra van szüksége és végül Carlo Ancelottit választották. Számtalan madridista számára világos már most, hogy egy nap bizony Raúl fogja irányítani a nagy csapatot, azonban pályafutása során most először fordult elő az, hogy megkérdőjelezzék vezetői képességét.


forrás: AS

Talán ezek is érdekelhetnek:

Barátságos mérkőzésekÉrdekességekSZUPERLIGA
Irány Amerika!
BAJNOKSÁG

Leave a Reply