Odegaardnak várnia kell

A klub egyik legnagyobb feladata a nyáron eldönteni, mit kezdjen a kölcsönből visszatérőkkel. Közülük pedig Martin Odegaard sorsáról születik a legnehezebben döntés.

Mind a két fél szempontjából megvizsgálva a kérdést azt látni, hogy a középpályás idei szezonja elég meggyőző volt, hogy eladása nagy hiba lenne. Viszont amennyiben a klub hazarendeli, úgy a nagycsapat jelenlegi kezdőjében nem kapna helyet (noha sok szurkoló látná már szívesen fehér mezben).

Odegaard viszont játszani szeretne, ami teljességgel meg is érthető. Egy remek szezon után szeretné folytatni ugyanígy, és tartani is, akár fejleszteni is jelenlegi tudását. Ezért számára a prioritás nem a mez színe jelenleg.

A legvalószínűbb forgatókönyv tehát a Real Sociedad lesz, a 2020/21-es szezonra. Viszont a királyiak szeretnék kivárni, hogyan is alakulnak az eladásai a transzferidőszakban, ezért a döntést szeretnék a Bajnokok Ligája utánra hagyni.

Így Odegaard rajongói megnyugodhatnak. A Marca szerint szóba sem került az eladása, a későbbiekben számítanak a játékára, csupán a jelenlegi helyzetben a klub és Odegaard érdekei is egy újjabb szezonra szóló kölcsön felé mutatnak.

forrás

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁTIGAZOLÁSOK

Leave a Reply