A Real Madrid fontolóra veszi Ceballos visszahívását is

Martin Ödegaard példáját követheti a mellőzött középpályás.


Számtalan hír jelent már meg azzal kapcsolatbna, hogy Dani Ceballos madridi karrierje véget ért amikor kölcsönbe került az Arsenalba, most azonban a Blancók azon tűnődnek, hogy visszahívják a spanyol középpályást úgy, ahogyan azt teszik Ödegaarddal.

Zinédine Zidane – mint mindig -, elég későn értesíti döntéseiről a klub vezetőségét, ezt már tudhatjuk a fent említett Ödegaard ügyében is. Úgy tűnik, hogy az átigazolási piac helyett saját erőforrásait keresi a Real Madrid.

A Manchester City elleni BL-kiesés mindent felülírt Madridban, és az is nyilvánvalóvá vált, hogy meg kell erősíteni a középpályát.

Zidane korábban teljesen elzárkózott Ceballostól, de a koronavírus a Blancókat sem hagyta ki abból a bizonyos válságból, ezért a mellőzött játékos visszatérése megoldást jelenthet egy problémára.

A klub azt akarja, hogy Ceballos visszatérjen és a csapattal kezdje meg a következő szezonra való felkészülést, majd ezután születik döntés a jövőjéről. A spanyol játékos jól érezte magát az Arsenálnál, ahol rendszeres játéklehetőséget kapott Mikel Artetától, illetve FA-kupa győztesnek mondhatja el magát.


forrás: MARCA

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁTIGAZOLÁSOK
ÁTIGAZOLÁSOK

Leave a Reply