Úgy tűnik megszületett a döntés Modric jövőjéről – sajtóhír

A horvát középpályás meglehetősen rosszul kezdte az idényt, de a befejezés kiválóra sikerült. 2021-nél tovább akar maradni, miközben a visszatérő Ödegaarddal száll versenybe a kezdőcsapatba való kerülésért.


Luka Modric az élő példa arra, hogy nem a kezdet, hanem a befejezés a lényeg. A szeptemberben érkező hírek a szerződéshosszabbításáról egészen másképp érkeztek, kikerült a kezdőcsapatból, teljesítménye csökkent és sérülésekkel is bajlódott.

Úgy tűnt, hogy az Aranylabda-győztes kissé ellazult. Mára már minden megváltozott. A visszatérést követően újra hozzá méltó teljesítményt nyújtott, kulcsszerepet játszott a bajnoki címben – ahol 11 döntő várt a csapatra -, amiből 10-et megnyertek, egyet pedig döntetlenre hoztak le.

Környezetváltozás

Mivel aktuális szerződése 2021-ben lejár, a teljesítményét figyelembe véve eléggé nehéz lesz elutasítani a szerződéshosszabbítását. 2018-ban az Inter Milan megpróbálkozott a szerződtetésével, ez azonban arra volt elegendő, hogy a fizetése emelkedjen és a Blancók harmadik legjobban fizetett játékosová váljon Gareth Bale és Sergio Ramos mögött.

Most más a helyzet, és ezt ő is tudja. Kiérdemelte a hosszabbítást. Teljesítménye kiváló, de közel áll a 35. életévéhez, amivel mindenki tisztában van, és logikus, hogy a klub az utódját keresi. Luka mindenféle kérdés nélkül alkalmazkodik a helyzethez, mivel nem probléma, hanem megoldás akar lenni. Ennek érdekében hajlandó csökkenteni a fizetését is, hogy enyhítse a klub pénzügyi terheit, amivel ő is tovább maradhat.

A sérülései miatt lehetőség nyílt Fede Valverde előtt, amit az uruguayi középpályás ki is használt. A klub ekkor fontolóra is vette a veterán játékos eladását. Csakhogy ez őt nem hagyta nyugodni, és új erőre kapott: a 11. fordulótól kezdődően minden mérkőzésen pályára lépett, csupán a 33.-at hagyta ki eltiltás miatt. A teljesítménye meg is ugrott, hisz a szezon végére már átlagos 49 (meccsenként) sikeres passz szerepelt a neve mellett.

Öt gólt szerzett: hármat a bajnokságban, egyet a BL-ben és egyet a Spanyol-szuperkupában. Összesen 2631 percet töltött pályán, ezzel pedig a kilencedik legtöbbet használt játékossá vált. Többet játszott, mint példuál Marcelo (1854 perc), Vinícius (1817 perc) és Hazard (1545 perc).

Az irányóti készsége és tekintélye – amit a csapat szíveként tesz -, teljesen saját maga. Amikor legjobb teljesítményét nyújtja, Zidane kulcsfontosságú elemként néz rá, akit nem lehet kihagyni a kezdőcsapatból. Létfontosságú szereplő volt a Manchester City elleni visszavágón is, 83. percet töltött a gyepen. Ugyan nem ez volt a legjobb mérkőzése, de ez nem csak róla mondható el.

Ödegaard árnyéka

A következő idénytől azonban vetélytársa akad, a norvég szupertehetség, Martin Ödegaard személyében, aki egy év kölcsön után visszatér Madridba Zidane külön kérésére. Mindezt annak ellenére, hogy Ödegaard szerződése 1+1 évig szólt volna a Real Sociedadnál.

A jelenlegi állás szerint Modric kontraktusa 2021-ben lejár, a helyét pedig a fiatal tehetség veszi át. De a klub választhat más megoldást is: a horvát zseninek továbbra is adnak lehetőséget, míg Ödegaard rendszeres kezdővé válik. De ezt az utat saját magának kell kijárnia, hisz nagyon nem úgy tűnik, hogy Modric könnyen adja a helyét.


forrás: AS

Talán ezek is érdekelhetnek:

Leave a Reply