A Manchester United minden eddiginél jobban akarja Varane-t

Az Unitedhoz közelálló források megerősítették, hogy a manchesteri klub minden eddiginél komolyabban akarja a francia védőt, és megteszik végső ajánlatukat a Real Madridnak.


A Manchester United továbbra is érdeklődik Raphael Varane iránt. A manchesteri alakulat az elmúlt három évben minden alkalommal kapcsolatba lépett a játékos képviselőivel, és keresték a módját, hogy magukhoz csábítsák. A 27 esztendős francia védő szerződése 2022-ben jár le, és az United tisztában van azzal, hogy a következő nyáron van a legnagyobb esélyük a megszerzésére – hisz kontraktusa ezután: utolsó évébe lép.

A Manchester Evening News információi szerint a “Vörös Ördögök” végleges ajánlatot kívánnak tenni Varane-ért, amikor a francia legjobb korában van. A Real Madrid azonban már régóta tárgyalásokat folytat Varane-nal a hosszabbításról, és ezt az év vége előtt – vagy 2021 elején jelentik be.

A forrás ugyanakkor azt is megemlíti, hogy az Unitednak korábban már lett volna lehetősége a játékos szerződtetésére: 2011-ben járunk – lehetőség ugye lett volna -, de Sir Alex Fergusson akkor még nem volt annyira lelkes Varane iránt, inkább Phil Jonesba vetette bizalmát. Most fordult a kocka, ugyanis Jonest akarják eladni és Varane-t megvenni. Rio Ferdinand és Nemanja Vidic távozása után az United arra törekszik, hogy újabb minőségi védőt találjanak, aki segítségükre lehet a trófeák szerzésében. Ezért nem is sajnálta a klub vezérigazgatója, Ed Woodward azt a 80 millió eurót Harry Maguire-ért.

2018-ban szintén nagyon közel álltak Varane szerződtetéséhez. Ed Woodward akkor két célt tűzött ki maga elé: Varane-t a védelembe, Marco Verattit a középpályára. 100 millió eurót tettek félre azért, hogy megszerezzék Varane-t, de a Real Madrid pont akkor jelentette be, hogy további öt évvel meghosszabbítsák a francia kontraktusát.

Haaland és Camavinga

Mivel Sergio Ramos jövője még mindig tisztázatlan, a Real Madrid aligha adja el Varane-t. Emellett itt van Éder Militao is, aki eddig csalódás, és a negyedik alternatíva (Nacho) már 30 esztendős. Jesús Vallejo ugyan még ott van, de aligha számolnak vele Madridban.

Az AS információ szerint a Real Madrid legnagyobb ellenfele a Manchester United, már ami az átigazolási piacot illeti. Európában számos játékos akar csatlakozni Ole Gunnar Solskjaer csapatához, különösen Erling Haaland és Eduardo Camavinga. A norvég csatárt Mino Raiola képviseli, aki nagyon jó kapcsolatban áll Ed Woodwarddal, emellett Paul Pogba ügynöke is.

Camavingáról pedig olyan hírek láttak napvilágot, hogy a következő állomása nem Madrid, hanem a Premier League lesz.


forrás: AS