Szoboszlai nélkül is sikerülhet a feljutás?

A törökökön át vezethet az út az A-ligába

A magyarok csoportjában a Magyarország (47.) – Törökország (33.) és a Szerbia (30.) – (Oroszország 34.) összecsapást rendezik egyidőben szerdán este 20:45-től. A magyarok az első mérkőzésen – nem kis meglepetésre – Törökországban tudtak nyerni 1:0-ra. Ha hazai pályán is sikerülne legyőzni a Törököket és az Oroszok nem nyernének Szerbiában, akkor az a csoport első helyét s egyben jövőre az A-ligában való szereplés lehetőségét jelentené a mieinknek. Persze az esélyek nem mellettünk szólnak. A vírushelyzet és sérülések miatt mindkét csapat erősen tartalékos felállásban léphet ma este pályára. A mieinknél 4 alapjátékos Szoboszlai, Gulácsi, Orbán és Szalai sem lehet ott a keretben, de a Törököknél fél tucat alapember fog hiányoznia a keretből. A mieink ki nem eshetnek, azonban még az első helyre is kerülhetnek, de a Törökök még akár ki is eshetnek a C-ligába, így nekik sem mindegy a mai mérkőzés végkimenetele. Esélyek: 28% – 27% – 45% (1 – X – 2) TV: M4 Sport.

A csoport másik meccsén is a feljutás és vagy a kiesés a tét. Ha Oroszország idegenben legyőzi Szerbiát, biztosan a csoport élén végez és feljut az A-ligába. Szerbia Ha nem győz, akkor menthetetlenül a C-ligába kerül. Oroszországban a hazai csapat 3:1-re tudott győzni. Esélyek: 34% – 29% – 37% (1 – X – 2).

Az A-ligában is rendeznek ma meccseket. Az 1. csoportban Bosznia-Hercegovina (51.) – Olaszország (12.) és Lengyelország (18.) – Hollandia (15.) találkozókon dől majd el a csoportelsőség dolga. Várhatóan az Olaszoknak lesz a legkönnyebb dolga. A csoport első helyéről pontelőnnyel érkeznek Boszniába. Bár meglepetésre fordított felállásban az Olaszoknak csak 1:1-re futotta a Bosnyákok ellen, most meglepetés lenne, ha nem kerülne mindhárom pont az Olaszokhoz. Esélyek: 10% – 19% – 71% (1 – X – 2) TV: Sport2.

A csoport másik találkozóján a 7 pontos Lengyelország a 8 pontos Hollandokat fogadja. Legutóbb hazai pályán Hollandia 1-0-re nyerni tudott, de ma minden bizonnyal nehezebb dolga lesz. Mindkét csapat egyaránt végezhet a csoport 1., 2. és 3. helyén is. Esélyek: 24% – 25% – 51% (1 – X – 2).

Az A -liga 2. csoportjában is 2 találkozóval zárul a 2020-as Nemzetek Ligája sorozat. Anglia (4.) – Izland (39.) és Belgium (1.) – Dánia (13.) találkozókat rendeznek szintúgy 20:45-től. A világranglista vezető Belgiumnak akár 1 pont is elég a csoportelsőséghez, de Dánia esetleges idegenbeli győzelmével a csoport első helyen zárná a sorozatot. A Belgák Dániában is nyerni tudtak 2:0-ra, a fogadóirodák így nem meglepő módon inkább a Belgákat tartják a mérkőzés favoritjainak. Esélyek: 56% – 25% – 19% (1 – X – 2).

Az Anglia – Izland találkozón is a hazaiak tűnnek az esélyesebbnek, bár még egy esetleges győzelem is kevés lenne ahhoz, hogy a csoport élén végezzenek. Miután Izland mind az 5 csoportmérkőzését elvesztette és közben még a Magyarország elleni EB kijutásról döntő selejtezőt is elbukta, nem túl jó a hangulat az öltözőben. Győzelem és pont nélkül állnak a csoport utolsó helyén, ahonnan még egy esetleges győzelem sem mozdítaná el őket. Valószínűleg ezzel a találkozóval egy Izlandi sikerkorszak is lezárul. A csapat tele van 30+-os játékosokkal. Valószínűleg egy új, megfiatalított Izlandi gárdával találkozhatunk majd a közeljövőben. 1xbet promóciós kód . Esélyek: 81% – 13% – 6% (1 – X – 2). A játéknap legnagyobb oddsát ezen a találkozón fizetnék ki a bukmékerek. 17x nyereményszorzót érne egy esetleges Izlandi siker! TV: Sport1.

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁTIGAZOLÁSOK
ÁTIGAZOLÁSOK

Leave a Reply