Lucas elutasította az első szerződéshosszabbítást

Modric igent mondott, míg Ramos továbbra is tárgyalásban van.


Három madridistának (Luka Modric, Lucas Vázquez és Sergio Ramos) is június 30-án jár aktuális szerződése, és bár Modric ügyében előrelépés történt, addig Lucas elutasította a klub első hosszabbításos ajánlatát. A horvát már igent mondott az asztalra tett ajánlatra, Ramos pedig tárgyalásban van a vezetőséggel. Annak ellenére, hogy mindketten tárgyalhatnak más klubokkal egy esetleges váltásról. Az egyetlen aki kilóg a sorból, az Lucas, aki ugyan új ajánlatot kapott a klubtól, de nem tetszik neki.

A szezon kezdetén Lucas távol állt attól, hogy a klubban maradjon, és még csak szerződéshosszabbítás sem esett szóba az ő esetében. A saját neveléső játékos elvesztette fontosságát a csapatban, és a nyár folyamán arról szóltak hírek, hogy Katarban folytatja pályafutását.

Zidane azonban bizalmat vetett bele, amivel Lucas élt és bizonyított. Minden jel arra mutat, avagy mutatott, hogy a spanyol játékos a Real Madrid játékosa marad.

Carvajal és Álvaro Odriozola sérülése azt is lehetővé tette, hogy Lucas a kezdőcsapatba kerüljön. Az El Clásicón (és azóta is) nyújtott teljesítménye annyira kiemelkedő volt, hogy azóta is nehéz távoltartani a kezdőcsapattól.

Ez a változás eredményezte azt, hogy a kritika dicséretté alakuljon és a vezetőség úgy döntsön, hogy igenis hosszabbítást érdemel Lucas. Így is tettek, azonban ő még nem fogadta el az első ajánlatot. Most vette kezdetét a várakozási játék. A Real Madrid prioritása a pénzügy kordában tartása, tekintettel a COVID-19 okozta gazdasági válságra. De ami hat hónappal ezelőtt lehetetlennek tűnt, az most valósság vált, és a klub tudja, hogy mit is kell tennie.


forrás: MARCA

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁTIGAZOLÁSOK
ÁltalánosSzerződések

Leave a Reply