Mbappé, PSG és a Real Madrid hatás.

Ebben a szezonban, Mbappé szerződése, a végső stádiumba lép, és jövőre ingyen igazolható játékossá válik, a felhajtás egyre nagyobb, a PSG és a Real Madrid között, Mbappét illetően. A Paris Saint Germain együttesének, tömegesen fizetéscsökkentést kell vállalnia, hogy beleférjenek, a fizetési sapka szabályzatba, Franciaországban (22/23-as szezonig, egyáltalán nem szabálytalan.) A PSG együttese, El Khalifi-vel és a szurkolók által is, nagyobb nyomást helyeznek Mbappéra, legutóbb a szurkolók ki is fütyülték a Francia sztárt. A habfehér egyesület nem tétlenkedik, Párizsban jár, és El Khelaifi irodájával, illetve a katari sejk szilárdságával próbálnak szembenézni, a transzfer érdekében.

Jelenlegi helyzet

Mbappé már tudtára adta a csapatnak, hogy nem kíván szerződést hosszabbítani, a francia alakulattal

Mbappé még egyáltalán nem beszélt nyilvánosan a helyzetről, de El Khelaifi és Mauricio Pochettino is tisztában van azzal, hogy nem szeretne hosszabbítani a játékos. A PSG már adott Mbappé elé szerződést, de ezt visszadobta. A szerződés 6 évre szólt volna, illetve Neymarhoz hasonló csillagászati összegű fizetést tartalmazott.

Maximális nyomás a leláton

Az Mbappéra nehezedő nyomás a PSG-től maximális. Egyrészt a csapattól, aki folyamatosan dobálja elé a szerződéseket, és ezt a csapat nem kívánja abbahagyni. A másik nyomás a média. Al Khelaifi és Pochettino nem hagyja annyiban, hogy Mbappé eligazoljon. ”Már nincs kifogása”, ezt a mondatot jelentette ki a francia csapat elnöke, múlthét csütörtökön. Emellett, a Francia csapat tudatta Mbappéval, mi vár rá, ha nem hosszabbítja meg a szerződését.

A Real Madrid készen áll, és ajánlatot fog tenni

A Real Madrid nem tétlenkedik, idén, a csapat várja a megfelelő pillanatot annak érdekében, hogy szerződést tegyen Mbappé számára. A habfehérek úgy érzik, van lehetőség és annyi anyagi ereje és helyzete ahhoz, hogy aláírják Mbappét. A csapat arra vár, hogy Mbappé és a PSG közötti feszültség, nyilvános formában is megjelenjen. A PSG azt is tudni fogja, hogy van egy olyan klub, aki jó összeget fizethet a Francia világbajnokért, még akkor is, ha jövőre lejár a szerződése. Szóval, most már abban a két hétben vagyunk, amikor a Real Madrid bármikor az asztalra csaphat, a transzfer érdekében.

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁTIGAZOLÁSOK
ÁTIGAZOLÁSOK
Courtois 2026!

Leave a Reply