A Real Madrid támadósorának megerősítése már régóta esedékes

Az El Clásico (is) megmutatta, hogy radikális változtatásokra van szükség a támadósorban.


A négy nappal (március 20.) ezelőtti El Clásico is bebizonyította, hogy erősítésekre van szükség a Real Madrid támadósorában. A csapat továbbra is függ Karim Benzemától, amit immáron évek óta fennáll, ezért a klubnak a nyáron mindenképp változtatásokat kell alkalmaznia.

Benzema távollétében Carlo Ancelotti Luka Modricot használta hamis kilencesként Vinícius és Rodrygo között. A kísérlet – mint azt láttuk – egyáltalán nem működött, szinte támadása sem volt a csapatnak.

Lehetőség nem igazán van/volt

Bár Ancelottit sokan kritizálták, az igazság az, hogy az olasz trénernek nem sok lehetősége volt. Az igaz, hogy Modric helyett Asensio is helyet kaphatott volna a kezdőcsapatban. Ha ennél tovább megyünk, akkor marad:

  • Hazard
  • Luka Jovic
  • Gareth Bale

Hazard esetében a helyzet az, hogy utoljára február 19-én lépett pályára – Bale pedig hosszú idő után kapott három percet a PSG elleni BL-találkozón. Luka Jovicra egyáltalán nem számít Ancelotti, ezért lépett pályára a Clásico félidejében Mariano Díaz – aki mint láttuk – csupán egy vészmegoldás volt az olasz trénertől.

Mbappé

A Real Madrid tehát megalázó vereséget szenvedett a Barcelonától, azonban ezen sebek nyalogatása helyett a vezetőség csak a jövőbe tekint. A legfontosabb Kylian MBappé érkezése, ami már szinte természetes és félig hivatalos is. Ma már senki sem kételkedik abban, hogy Mbappé idén nyáron már habfehérben fog játszani, ami új szintre emeli a Blancók támadósorát. Ami biztos, hogy rendkívül sokat fog hozzá tenni a csapat támadásaihoz.

Haaland

A másik opció természetesen Erling Haaland, mint azt már tudjuk hónapok óta. A Real Madrid mellett a Manchester City az egyetlen csapat, aki szintén harcban van a norvég gólvágóért aki 82 mérkőzésen 80 gólt szerzett a Dortmund színeiben.

Haaland szerződtetése anyagi szempontból rendkívül nehéz feladat. A klub ugyan megpróbálja mindkét sztárt egyszerre szerződtetni, azonban ennek értelmében számos jelenlegi madridistának távoznia kell, mint például Hazard, Jovic és Mariano. Ahhoz, hogy új játékosok jöjjenek, távozóknak is lenniük kell.


forrás: MARCA

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁTIGAZOLÁSOKNYILATKOZATOK
ÁTIGAZOLÁSOK

Leave a Reply