Barnett megerősítette: Bale távozik nyáron

A walesi játékos ügynöke egy friss interjúban erősítette meg, hogy ügyfele nyáron távozik a Real Madridtól.


Gareth Bale kilenc esztendőt követően távozik a Real Madridtól. Ügynöke, Jonathan Barnett a Deportes Cuatrónak adott nyilatkozatában erősítette meg a hírt. Arról, hogy Bale miért nem játszik, így nyilatkozott: „Meg kell kérdezni Ancelottit, miért nem játszik. Ez nem Gareth döntése. Nem kritizálhatom Ancelottit, de ez az ő döntése.”

A walesi szélső ebben az idényben a lehetséges 30 bajnoki mérkőzésből csupán négy találkozón lépett pályára, leginkább sérülései miatt. Bale-t az elmúlt időszakban súlyos kritikák érték a szurkolók és a média által. A MARCA nemrég „vérszívó élősködőként” hivatkozott a walesire, aki csak kiszívja a Real Madrid vérét, mint egy szúnyog.

„Bale-nek nincs mit bizonyítania a szurkolóknak. Nem csinált semmi rosszat. Csendes fickó, aki nem akar a sajtóval beszélgetni, csak focizni. Miért kell magyarázkodni? A következő 20 évben a szurkolók látni fogják, hogy Bale milyen jó volt és meg fogják bánni. Remélem ebben a szezonban úgy búcsúznak el tőle, ahogyan megérdemli. Még nem döntöttünk a jövőjéről.” – zárta mondandóját Barnett.

Bale 2013-ban érkezett Madridba rekord, 101 millió euróért. Ez idő alatt 256 mérkőzésen lépett pályára habfehér mezben, mérlege 106 gól és 67 gólpassz. A walesi szélső 17 trófeát nyert a csapattal. Egyes hírek szerint a Southampton és a Cardiff City is szerződtetné, azonban Bale a 2022-es világbajnokság után vissza szeretne vonulni.


forrás: Transfermarkt / Foot Mercato

Talán ezek is érdekelhetnek:

BAJNOKOK LIGÁJA
BAJNOKOK LIGÁJANYILATKOZATOK

Leave a Reply