Rüdiger ismét felvette a kapcsolatot a Real Madriddal

A klub csak akkor szállna harcba érte, ha hajlandó csökkenteni fizetési igényeit.


Antonio Rüdiger ismét felkerült a Real Madrid radarjára. A játékos fő célja, hogy megpróbáljon távozni a Chelsea-től – ezért ügynökei újból felvették a kapcsolatot a Real Madriddal. Az elmúlt időszakban napirenden volt a 29 esztendős játékos szerződtetése, azonban a magas fizetései igényei miatt végül füstbe ment terv lett az ügy. Most új irányt vett a transzfer, létrejöhet a közös megállapodás.

Rüdiger szerződése júniusban lejár, azaz szabadon igazolható játékosként bármely klubhoz csatlakozhat – azonban Európa topcsapatai közül egyik sem tudja teljesíteni azt a fizetési igényt, amit a MARCA hozott nyilvánosságra január 21-én. A német védő körülbelül 55 millió euróba kerülne bármely csapatnak, négy szezonra osztva. Itt emlékeznünk kell arra is, hogy David Alaba 20 millió eurós fizetéssel érkezett 2021-ben, azaz szezononként nettó 17,7 millió eurót tesz zsebre.

Madridban jelenleg azt vizsgálják, hogy érdemes-e harcba szállni Rüdigerért. Ha az üzlet megvalósul, az mindenképpen a klub feltételein múlik, ahogyan azt januárban bizonyította a Real Madrid. Nem lesz olyan átigazolás, amire nincs szükség – tekintettel arra is, hogy Militao kontraktusa szintén megújításra kerül hamarosan. A brazil játékos fizetése 4 millió euróra növekszik, plusz bónuszok.

Ami tehát Rüdigert illeti: azon tudat, hogy csatlakozhat a Real Madridhoz még mindig csodálatos – annak ellenére, hogy még mai napig nem sikerült megállapodni a fizetése miatt. A szándéka az, hogy legkésőbb április végéig – május elejéig döntést hozzon jövőjével kapcsolatban. A Real Madridhoz való csatlakozását sosem engedte el, még a legutóbbi sérülése sem írta ezt felül.

A Blancók mellett a Juventus és a PSG is szoros figyelemmel követi az ügyet.


forrás: MARCA

Talán ezek is érdekelhetnek:

BAJNOKSÁGCOPA DEL REYKIEMELTNYILATKOZATOKSZERZŐDÉSEK
Ez nem vicces, Geri
BAJNOKSÁGÖSSZEFOGLALÓK

Leave a Reply