A lehető legkisebb változtatásokkal tesszük közzé a legnagyobb madridista újságíró, Tomas Roncero bejegyzését, ami az AS oldalán jelent meg. Senki se kérdezze meg, miért vagyunk madridisták, miért vagyunk szerelmesek ebbe a klubba, miért épült be a szervezetünk DNS-ébe a madridizmus, a szívünk közepébe égetve a koronás címert.

„Madrid második félidője a Pizjuánban mostanra a Liga Múzeumban, a Torrelaguna utcában látható. Bátorság, ambíció, kombinatív futball, blokkok, szerelések és pontos passzok, várakozás és végül Madridista érzéssel teli gólok. Bármelyik csapat a világon, 2-0-s hátrányban a szünetben (beleértve az anomáliákat is: Diego Carlos egyértelmű 0-0-s büntetője, amit nem jeleztek, és Rakitic szabálytalansága, amelyet 1-0-nál érvényteleníteni kellett volna), az edző kapaszkodhat az asztalukba. De akkor nem Madrid lenne. A stílusról és a DNS-ről szóló viták hetében tizenegy türkizzöld inges lázadt fel sorsa ellen, hogy a viking büszkeség zászlaját hadonászva leverjék a Sevilla által Bono előtt elrendelt barikádokat. Valójában amikor Rodrygo, ismét óriási megrázkódtatásként 2-1-re alakított, amint a második felvonás elkezdődött, úgy futott át Nerviónon, ami szinte tökéletes viharral fenyegette Ancelotti csapatait.

És hogy Cuadra Fernández ragaszkodott ahhoz, hogy érzelmeket adjon a Ligának azáltal, hogy érvénytelenítette Vinicius legális gólját, akinek a bűne az volt, hogy a vállával irányította azt. A VAR figyelmeztette a hibájára, de egy olyan videót állítottak össze, amikor elment a képernyőn megnézni (beleértve az elektronikus eredményjelző táblát is, amely felfordította a lelátót), hogy a baleári azt mondta, hogy „regisztrálnak, ne akarj semmi bajt.” Vini és csapattársai értetlenségére lefújta. De ebben a Madridban nincs búvóhely vagy kifogás. Ha mindezzel szemben nyerned kell, tedd meg. És pont. És így jött a „gyári cél”, amely Carvajal és Nacho között született. És a delírium maradt, a riói Vini-Rodrygo összjátékkal és a leendő Ballon d’Or győztes (Karim) góljával. És Madrid feltámadt…

Nagy húsvét. Ez minden madridistának álomhét volt. A Bajnokok Ligája elődöntőjébe jutás hősies küzdelme után, Benzema hosszabbításban szerzett aranygóljával; nézd meg, hogyan esnek másnap a kényelmetlen szomszédaid ki a BL-ből, azzal a kiegészítéssel, hogy otthagyta Guardiolát a Pep’s City után ugyanazokat a trükköket (megszakítások, időpazarlás, szabálytalanságok, tiltakozások…). Bemutatja, hogy hittestvérei cholo-t kritizálnak. Nagycsütörtökre pedig a legjobb maradt, eksztázis minden vikingnek. A Barça nem jut tovább az Európa Ligában több mint 25 000 fehér mezbe öltözött német előtt, akik másnap fürödtek, sétáltak és élvezték a BCN strandot. Leküzdhetetlen.

Ezek után Nagyszombaton bámulva csodált fiataljaim a Juvenilből megnyerték a Király-kupát, miután hosszabbításban legyőzték az Espanyolt a japán Takuhiro Nakai góljával. A Kőbánya a pályán beszél.

Szerelmes leszel Madridba. Ez történt ezekben a napokban. Ancelotti tudja, hogy minden vereség újra megnyitná a vitát arról, hogy csapata többé-kevésbé jól játszik-e. A recept az, hogy mindig nyerjünk. És ha tud úgy játszani, mint az angyalok (ahogyan a vezető a Sevilla ellen a második félidőben), még jobban. Lopeteguit hibáztatják, amiért messze hátrébb dobta csapatát. De ha én Julen lennék, és ezt a Madridot látnám magam előtt, én is ezt tenném. Vannak csapatok, amelyek tudják, hogyan kell versenyezni, és olyan csapatok, amelyek mindig versenyeznek, vastagon és vékonyan, örömben és bánatban, egészségben és betegségben, gazdagságban és szegénységben. Ez a Madrid sok támogatót szerzett manapság az ügynek. Aki szereti a focit, az szereti ezeket a jó embereket. Hogy tudnálak nem szeretni! Ez MADRID.