Hová tűntél? II. rész – Iván Campo

A “Hová tűntél?” sorozatunk második részében Iván Campóval foglalkozunk, aki 1998 és 2003 között szolgálta a klubot. Nézzük hogyan alakult a spanyol védő/középpályás karrierje a Real Madrid után!


Iván Campo pályafutása a Deportivo Alavésben keződött még 1993-ban, a spanyol másodosztályban. A spanyol védő/középpályás két és félévet töltött itt, majd távozott a Valenciához, ahonnan hamar kölcsönbe is került a Real Valladolidhoz akiket teljesítményével megmentett a kieséstől. 1997-ben a Mallorcához írt alá, ahol mindössze egyetlen esztendőt töltött el.

Egy évvel később, 1998-ban írta alá kontraktusát a Real Madriddal, ahol második évében már BL-győztesnek mondhatta el magát. Teljesítményével nagyban hozzájárult a BL-trófeához, ahol a döntőben korábbi csapata, a Valencia ellen lépett pályára és mind a 90 percet a gyepen töltötte.

A siker után mellőzött játékossá vált, ezért 2002. augusztusában egy évre a Bolton Wanderershez került kölcsönbe. A 2002/03-as idényt követően mindenki arra számított, hogy visszatér Madridba, de időközben hároméves szerződést írt alá az angol alakulattal, így véget is ért madridi karrierje.

Igazi alapemberré nőtte ki magát az angoloknál, és néha talált egy-egy szép találatot, ilyen volt például a Tottenham Hotspur elleni gólja, amit 43 méterről lőtt el még 2006. augusztusában.

Campo rendkívül illeszkedett a Bolton játékstílusához, de az idény végére bőven szerzett sárga illetve piros lapokat is, amivel toplistás lett. 2008. májusában Gary Megson nem ajánlott neki új kontraktust, ezért el is hagyta a csapatot.

Pár hónappal később, augusztus 11-én az Ipswich Town szerződtette. Első gólját egy Barnsley elleni találkozón szerezte, ahol csapata 3-0-s győzelmet szerzett. Meghatározó játékossá itt sem tudott válni, hisz a mérkőzések egyharmadában lépett csak pályára, ezért a szezon végén távozott is.

2009. decemberében a ciprusi másodosztályban szereplő AEK Larnacához szerződött. Itt mégannyira sem sikerült megváltania a világot – ezért júniusban, 36 esztendős korában bejelentette visszavonulását.

A spanyol védő 124 LaLiga-mérkőzéssel és 194 Bolton-meccsel a háta mögött akasztotta szögre a cipőt.

Statisztikái klubcsapatokban:

  • Bolton Wanderers: 189 mérkőzés, 14 gól, 4 gólpassz, 47 sárga, 2 piros lap és 14639 játszott perc
  • Real Madrid: 95 mérkőzés, 1 gól, 0 gólpassz, 19 sárga lap és 7187 játszott perc
  • Mallorca: 34 mérkőzés, 1 gól, 1 gólpassz, 13 sárga, 1 piros lap és 3071 játszott perc
  • Real Valladolid: 23 mérkőzés, 2 gól, 0 gólpassz, 9 sárga, 1 piros lap és 2059 játszott perc
  • Ipswich Town: 20 mérkőzés, 1 gól, 3 gólpassz, 5 sárga lap és 1498 játszott perc
  • Valencia: 8 mérkőzés, 1 gól, 0 gólpassz, 1 sárga lap és 456 játszott perc
  • Deportivo Alavés: 1 mérkőzés, 0 gól, 0 gólpassz, 1 sárga lap és 90 játszott perc

Trófeái:

  • Bajnokok Ligája (1999/2000 és 2001/02, Real Madrid)
  • Spanyol bajnok (2000/2001, Real Madrid)
  • International Cup (1998, Real Madrid)

forrás: Wikipédia, Transfermarkt, BDfutbol

Share on facebook
Share on twitter

TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:

marcelo-serules

Marcelo combsérülést szenvedett

Vasárnap a Real Betis elleni mérkőzésen a 30. percben Marcelót le kellett cserélni, miután a játékos a fájdalomtól a földre rogyott, majd Helyette Theo Hernández állt be. A mérkőzés után Zidane vezetőedző elmondta, hogy legkésőbb 48 órán belül pontos

TOVÁBB »

Hová tűntél? V. rész – Javier Saviola

A “Hová tűntél” sorozatunk ötödik részében azzal a Javier Saviolával foglalkozunk, aki 2007 és 2009 között szolgálta a klubot. Nézzük hogyan alakult az argentin csatár jövője a Real Madrid után! A “Nyúl” becenévre hallgató támadó hazájában, a River Plate-ben

TOVÁBB »