A 2022-es esztendő sok változást ígér a Real Madridnál

A Gamblinx általi megközelítés.


Azon túl, hogy még tavaly év végén úgy döntött a Real Madrid közgyűlése, hogy a klub 225 millió eurós kölcsönt vesz fel annak érdekében, hogy a Santiago Bernabéut a végső felújítási munkálatokat befejezze – játékosok tekintetében is igen komoly döntéseket kell hozni az idei év év végén.

Mivel a kölcsönt megadták, így lehetőségük lesz arra, hogy a világ egyik legkorszerűbb stadionja lehessen az új Bernabéu. Ez a cím nem csupán a korszerűség és a futball világ támogatását szolgálja, hanem építészeti ikont is álmodtak, a nemzetközi avantgard képviseletében, ami látvány szempontjából is méltó helyet kaphat Madridban.

Az új stadion mellett a vezetőedző cseréje is igen kérdéses és időszerű lett a tavalyi évre a Real Madridnál, hiszen Zinédine Zidane nem igazán tudta jó teljesítményre bírni a csapatot. José María Gutiérezzel jelent meg egy hivatalos cikk, mely alapján Guti a Real Madrid egykori legendás játékosa szívesen vállalkozott volna az edzői posztra. Elmondása szerint kész lenne erre a feladatra, mivel nagyon szívesen megmutatná a nagyvilágnak, hogy edzői tehetsége is van a focista múltja mellett. Ezzel szemben tavaly nyáron immár második alkalommal Carlo Ancelotti nyerte el ezt a megtisztelő címet, hisz az ő vezetése alatt a csapat elnyerte a Copa del Rey-t, a Bajnokok Ligáját, az Európai Szuperkupát és a Klubvilágbajnokságot is.

A csapat átigazolások szempontjából is aktív évnek néz elébe. A szakértők szerint a támadósor erősebbé tétele igen fontos szempont kell legyen az átigazolások során. Nem elegendő kisebb változtatás, radikális változás szükséges, hisz Benzema távollétében nincs olyan cserejátékos, aki tartani tudná a szintet. José María Gutiérrez véleménye szerint a klubnak szükséges lenne megszabadulnia azoktól a játékosoktól, akik nem teljesítenek megfelelően a meccseken. Azon véleményen van, hogy távozzon mindenki, aki nem akar a csapatban játszani és igenis szükséges igazolni legalább 4-5 játékost, aki erősítené a csapatot.

Idén március közepén leült a vezetőség az átigazolásokkal kapcsolatban. Dícsérték Carlo Ancelotti munkáját. A prioritás Kylian Mbappé és Erling Haaland megszerzése, mellettük Aureilen Tchouamenivel szeretnék megerősíteni a középpályát. Lehetőségként még fenntartják Fran Garcia szerződtetését is, akire opciós joguk van. Utánpótlásból Antonio Blanco-ra gondoltak. Ezzel szemben értékesíteni szeretnék Eden Hazardot, Mariano Díazt, Luka Jovic-ot, Dani Ceballost és Jesús Vallejo-t.

Az idei év mérkőzések szempontjából is igen aktív a csapat számára. A fogadóirodákban is egyre nagyobb esélyt látnak azok, akik fogadni vágynak betbónuszkóddal – mégjobb lehetőségre számítva.

A szakértők és szurkolók is azon a véleményen vannak, hogy a legjobb játékosokat jobban kellene pihentetni és rotálni őket a meccsek során, hisz így esélye van annak, hogy túlterheltek lesznek és ezzel a sérülések kockázata is megnő. Különösen érvényes ez a kulcsjátékosokra, Benzemára és Viníciusra, akik az ided szezonban már 1600 percnél is többet játszottak ezidáig. Azon túl, hogy idén már 22 mérkőzés van a csapat háta mögött, ezzel a csúcsot verik a Manchester City és a Paris Saint-Germain 24-es mérkőzés száma mögött. Míg a többi csapatban nagyobb lehetőség van a rotálásra, a Real Madridnak nagyon oda kell figyelnie erre, mert a csapatmélység nem biztosít megfelelő flexibilitást.


A cikket a Gamblinx szponzorálta.

Talán ezek is érdekelhetnek:

BAJNOKOK LIGÁJABajnokok LigájaÉlő közvetítésKiemeltNYILATKOZATOK
BAJNOKOK LIGÁJA

Leave a Reply