2-0: A Real Madrid Femenino győzelemmel nyitotta az évet

David Aznar újabb győzelmet aratott, amivel továbbra is a tabella első helyét foglalják el.


Jakobsson és Cardona gólja jelentette a Real Madrid női csapatának 2-0-s győzelmét a Madrid CFF ellen a Primera Division 14. fordulójában. A Blancók most 31 ponttal vezetik a bajnokságot, azonban úgy, hogy a Barcelona négy mérkőzéssel kevesebbet játszott, és csupán így is egyetlen ponttal vannak lemaradva. Mr. Aznar lányai az első perctől kezdve igazi intenzitással játszottak, és sok idő sem kellett ahhoz, hogy helyzetbe kerüljenek: Cardona már a 7. percben nagy helyzetbe került, de a gól még váratott magára.

Az első játékrész végén végül Jakobsson volt eredményes, így 1:0-s eredménnyel kezdődhetett a szünet.

A szünet után a Madrid CFF folyamatos nyomás alatt tartotta a Blancókat, de a házigazdák végig jól reagáltak, és megtartották előnyüket, sőt: a 84. percben végül Cardona talált be, a gólpasszért pedig a gólszerző Jakobsson volt a felelős.

A MÉRKŐZÉS INFORMÁCIÓI:

  • KEZDŐCSAPAT (REAL MADRID): Misa (Yohana, 94′); Robles, Ivana, Peter, Garcia Carmona; Cardona, Oroz, Kaci, Jakobsson (Navarro, 86′); Asllani (Thaisa, 73′), Abelleira Duenas.
  • KEZDŐCSAPAT (MADRID CFF): Ulloa; Borini, Monica, Chikwelu, Pinillos; Gonzalez Rodríguez, Avila; Dominguez, Borja, Valeria; Geyse.

GÓLOK:

  • 1-0 (43. perc): Jakobsson.
  • 2-0 (83. perc): Cardona.

A mérkőzés összefoglaló videója megtekinthető a realmadrid.com beszámolójában.


forrás: realmadrid.com

Talán ezek is érdekelhetnek:

BAJNOKSÁGCOPA DEL REYSZUPERKUPA
ÁltalánosBAJNOKSÁGÉrdekességekVillámhírek

Leave a Reply