Brahim nagy lehetősége

Zidane távozott az edzőközpontból, azonban erősen megfigyelte, hogy Brahim Díaz kemény munkát végez, bizonyított.


A spanyol középpályás januárban érkezett a Manchester Cityből, de helyet sosem sikerült kiharcolnia a kezdőcsapatban – ez pedig azt jelentheti, hogy ezen a nyáron kölcsönbe távozik.

Egy tanuló év máshol – sok játéklehetőséggel – egész biztosan jót tett volna neki, azonban amit az edzéseken mutatott: meggyőzte Zidane-t és az edzői stábot.

Brahim hatalmas kulcs Zidane számára. Képes mindkét oldalon játszani, valamint mindkét lábát tökéletesen használja. Ez nagy segítség a francia mester rendszerében – nagyobb, mint például Lucas Vázquez. A sokoldalúsága miatt.

Asensio példája

Brahim tudja, hogy hatalmas lehetősége van arra, hogy helyet harcoljon ki magának a csapatban – mint azt 2016-ban tette Marco Asensio. Az egykori Manchester City játékos idén sérülés miatt hiányzott az U21-es Európa-bajnokságról, éppúgy mint három évvel ezelőtt honfitársa.

Tehát ez az egyik dolog ami miatt Zidane számíthat a fiatalra. A sokoldalúsága és tehetsége. Igaz, hogy Hazard, Jovic és Rodrygo érkezésével megnehezedett eddigi helyzete is – viszont Gareth Bale és Lucas Vázquez jövője is tisztázatlan, távozásuk esetén nem kérdés a helye.


forrás: MARCA & RealMadridista.hu

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
zinedine_farid_zidane
Galéria

Leave a Reply