Nehéz hónap vár a csapatra

A válogatott szünet után igazi próbatétel következik Zidane számára: 22 nap alatt 7 mérkőzést játszik a csapat, ezek közül három igazán nehéznek ígérkezik.


A válogatott szünet befejeződött, a Real Madrid menetrendje pedig visszatér a régi kerékvágásba. Ez azt jelenti, hogy hetente két játéknap lesz – pályára lépnek a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is.

A „túra” most szombaton veszi kezdetét amikor a Levante látogat a Bernabéuba, négy nappal később pedig a PSG-hez utaznak a mieink a BL-csoportkörében. Ezen mérkőzés ígérkezik a legnehezebbnek, viszont bizakodásra ad okot, hogy Neymar, Mbappé és Cavani is kihagyni kényszerül a találkozót.

A következő játéknap szeptember 22-én lesz, a Julen Lopetegui vezette Sevilla ellen. 2018-ban igazi meglepetést okoztak a piros-fehérek nekünk a 3-0-ás vereséggel, és természetesen akkor a mi padunkon foglalt helyet Lopetegui. Ez a mérkőzés bizony meghatározta az ő jövőjét is, hisz megbízatása véget ért.

25-én az Osasunát fogadjuk, három nappal később pedig a madridi derbi kerül megrendezésre idegenben, a Wanda Metropolitanóban.

Októberben két meccset is hazai pályán játszik a csapat: először, október 1-én a Club Brugge-t fogadjuk a BL-csoportkörében – négy nappal később pedig a Granada látogat a Bernabéuba.


NAP

DÁTUM

IDŐPONT

MÉRKŐZÉS

SOROZAT

szombat szeptember 14. 13:00 Real Madrid – Levante LaLiga
szerda szeptember 18. 21:00 PSG – Real Madrid BL
vasárnap szeptember 22. 21:00 Sevilla – Real Madrid LaLiga
szerda szeptember 25. 21:00 Real Madrid – Osasuna LaLiga
szombat szeptember 28. 21:00 Atlético Madrid – Real Madrid LaLiga
kedd október 1. 18:55 Real Madrid – Club Brugge BL
szombat október 5. 16:00 Real Madrid – Granada LaLiga

 

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
luka_jovic_megserult_valogatott_meccsen
Luka Jović megsérült

Leave a Reply