Gareth Bale vagy amit akartok

Túl vagyunk a kényszerszünet utáni első mérkőzesen, és máris itt vagyunk a következő kapujában. Ebben a pár napban olvasgattam kommentjeiteket a Facebook oldalunkon és néhány csoportban. Bizony, a vélemények igencsak megoszlanak. Pláne ha EGY bizonyos játékosról kerül szó.

Nem, nem lehet megkerülni méregdrága csatárunk kérdését. Inkább vesézzük ki, de a véleményekre is kíváncsi vagyok, kommenteket olvasnék!

Kettő gól ebben a szezonban. 28 mérkőzésen lépett pályára, és ennyi tellett. Miközben a fizetése húzza a kasszát még akkor is, ha a pandémia miatt valamelyest mindenkié csökkent. Arányaiban irtó drágán tart a klub egy irtó eredménytelen sztárt.

Ez nem az, amikor Ronaldo nem találta a góllövő csukát 4 hónapon át. Mert ő januárban aztán bele kezdett a gyártásba, és másfél hónap alatt (!) beérte Messit. Na. Ugye. Little Difference, mondja Jucie a Ponyvaregényben. Biza, a különbségek nem „little” hanem óriásiak.

Tudjuk, hogy Ronaldo távozásával a klub olybá tekintett Garrethre, mint aki át fogja venni a vezető gólgyártó szerepet. Nos, nemhogy nem így lett, még el is tűnt a walesi. Miközben a drukkerek egy része bízott abban, hogy majd magára talál újra, a másik része szívesen látná a kínai bajnokságban.

Ezzel párhuzamosan Karim Benzema lett a gólok lövője. Amennyiben a csapatjáték kiépítése folytatódik, Benzema mellé felzárkózhat több játékos is. Persze tudom, Madridban minden azonnal kell. Pedig nem, nem fog menni. Ez egy folyamat, ahol bizony lesznek ilyen szembetűnő hullámzások, mint amit az Eibar elleni meccsen láttunk. Lelkes és koncentrált játék után a második félidőben kiestek a ritmusból, hiretelen elszállt az összhang és nem értették, mit is akar a másik. Ráadásul a cserék se a várt energiával szálltak be.

Bale 30 percig volt a pályán, 30 percig láthatatlanul. Ennél még azok is többet vártak, akik abszolut letettek már arról, hogy valaha a régi Balet látjuk játszani.

A többieket nem kereste és ők se találták meg. Labdaérintése alig volt, rendesen át alibizte a játékidejét. Vártam azt, amit a hírverések üzentek; miszerint az edzéseken elképesztő formát mutatott. Ebből semmit nem vitt fel a gyepre de annál inkább az érdektelenséget. Személyesen én azt mondom, az ég óvjon minket attól, hogy rajta múljon valaha egy győzelmünk.

Értesülések szerint ráadásul Zidane és közte a viszony véglegesen és javíthatatlanul megromlott. A francia már nem csak hogy nem számít rá a jövőben, de láthatóan nem is bízik benne. Hiszen az állítólagos remek formája ellenére se került kezdőbe. Az a 30 perc amit kapott, ami alatt nem tudott már rontani a játékon. Igaz, ha lenne ott akarat és motiváció, javítani tudott volna. De ez a Gareth Bale már nem akar.

Igazából senki se tudja azt, hogy mit akar. Ügynöke már számtalanszor megerősítette, hogy itt akar maradni, nem szeretne elmenni Madridból. Vételárát ha alacsonyan le is akciózza a klub, a fizetése-különösen a vázolt teljesítménye tükrében-akkor is riasztó. Bale az edzéseken szárnyal, a meccsen beint a csapatnak, edzőnek és szurkolóknak. Mintha valamely bosszú lenne ez azért, mert el akarja adni a klub, revans a szurkolóknak a kifütyülésekért, a társak felé pedig a mellőzöttségéért.

Holott Bale sose volt a csapat lelke, Bale egyetlen vacsorán vett részt a társakkal közösen, esküvőjére senkit nem hívott meg a klubtól, mindig magának való volt. Saját magát közösítette ki, elment amatőr golfjátekosnak és tesz arra, hogy a csapat mit épít, mik a célok, kik a társak.

Gareth Bale magára van maradva mert így akarta. Gareth Bale elgolfozgat itt ennyi fizuért, Gareth Bale nem kezd kibékülést ZZvel. Gareth Bale el akarja végképp törölni emlékeinkből, milyen tudással rendelkezik, mit tett le már a pályára és azt a BBCt is el akarja feledtetni velünk, mely trió a legeredményesebb volt valaha Madridban.

A legutolsó hírek szerint pedig mindjárt az Eibar elleni után következő edzésen megsérült. Izomhúzódás. Nafene. Csúcsforma. Ja. Most vagy az nem igaz vagy nem melegített be rendesen. Egy ilyen profi? Na húzd az agyam!

BBC. A végére marad egy B. Ez az egy B a sok kritáról tudomást nem véve teszi a dolgát, alázattal dolgozik és szívvel-lélekkel madridista. Na de Karim Benzemáról talán majd legközelebb!

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁTIGAZOLÁSOK
luka_modric_a_realnal_fejezne_palyafutasat
ÖSSZEFOGLALÓK
real-madrid-vs-valencia

Leave a Reply