Az idény első bajnokija

Miután tegnap pont került az évek óta elhúzódott Bale tragikomédia végére, és a walesi magára öltötte a Tottenham mezét, ideje a szurkolóknak is az idei szezonnal és a ma esti meccsel foglalkozni.

A Real Madrid a Real Sociedad otthonában, azaz idegenben kezdi meg a 2020/21-es szezont. Hivatalos kezdő majd csak este lesz, de nézzük, mit tudunk a keret tagjairól.

Eden Hazard, Marco Asensio, Eder Militao, Mariano Diaz és Lucas Vazquez sérülés miatt kimarad, Zidane határozottan ki is jelentette, hogy amíg Eden nem 100, de inkább 120%-os, addig nem is fog játszani. Asensio felépülése jól halad, és már a pályán edzett. Szerencsére a többiek se szenvednek súlyos, hosszú ideig elhúzódó sérüléssel.

Ez teret enged Zidanenak, hogy kiválasszon két fiatalt – Marvin Parkot és Sergio Arribast – Raul 22 fős keretéből. A két akadémista szerepelt a keddi, Getafe elleni barátságos mérkőzésen, és mindkettő meggyőző játékot mutatott 6–0-s győzelem során (Arribas jegyzi az egyik találatot is). Mindkét játékos, aki rendszeresen szerepel a Castilla mérkőzésein ebben a szezonban, széles helyzetben támadó középpályásként játszik.

Nagy a valószínűsége, hogy ma kezdőként végre újra Madrid mezben pályára lép Martin Odegaard. Az alkalomnak pikáns ízt ad, hogy éppen a Sociedad ellen, ahol a korábbi időt töltötte kölcsönben. Viszont mindenki nagyon várta őt vissza, és ebben a szezonban megmutathatja, hogy itt a helye. Úgy tűnik, Zidane már a legelején a bajnokságnak meg is adja az esélyt a bizonyításra.

A másik játékos, aki ma szintén bizonyíthat, az pedig Luka Jovic. A tavalyi szezonban kevés szerephez jutott, szemmel láthatóan nehezen találta a helyét ezen alaklmakkor is. Sérülés és aztán a kényszerszünet alatt elkövetett hibái sok szurkolót hangoltak ellene. Szóba került az eladása is, de végül úgy tűnik, kérő híján marad. És ha marad, természetesen bizonyítani is szeretne. Mindannyian tudjuk, hogy a tavalyi évben mutatott teljesítménye mélyen alulmaradt tudásához képest. Remélem, hogy ebben a szezonban megláthatjuk már azt a Jovicot, akiért érdemes volt a 60 m €-t kicsengetnie a klubnak.

A keret és a kezdő gerincét természetesen a veterán játékosok alkotják. A kapuban Courtois-ki más? Végre az 1-es számú mezben. Asensio mostantól majd a 11-es számú mezt viseli, Viníciusé lett a 20-as. Ami a lényegen nem változtat, hiszen nagy változások nem is estek a nyár folyamán.

Mindenki felkészült, győzni utaznak ma el. És Zidane tegnapi nyilatkozatában ki is jelentette: idén is a bajnoki cím, az első hely megvédése a cél. Ha mást is megnyerünk, az lesz a bónusz. Reálisan nyugodtan lehetünk optimisták, egy nagyon jó kerettel rendelkezünk.

Este 21 órakor kezdődik a mérkőzés, a Spíleren lesz idén is követhető a bajnokság. Vége az unalomnak, mi is megkezdjük az idényt! Hala Madrid!

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁTIGAZOLÁSOK
BAJNOKSÁG

Leave a Reply