Zidane: „A csapat jól van, tisztában vagyunk milyen fontos a mérkőzés”

A Real Madrid ma Milánóban lép pályára az Inter Milan elleni BL-találkozón, a mérkőzés előtt pedig Zinédine Zidane megtartotta szokásos sajtótájékoztatóját.


BAJNOKOK LIGÁJA 2020/21

(4)
Inter Milan
Real Madrid
-
VÉGEREDMÉNY

„Jól vagyunk, készen állunk és tudjuk, hogy mennyire fontos a mérkőzés. Alig várjuk, hogy pályára lépjünk. Jól felkészültünk, még hátravan az utolsó edzés (a sajtótájékoztató az edzés előtt volt), de már mindenki a holnap találkozóra koncentrál.”

„Mindig a győzelemért megyünk. Nem mehetsz fel úgy a pályára, hogy döntetlen, vagy vereség. Nem tudjuk, hogy mi fog történni a mérkőzésen, csak annyit, hogy mindent bele fogunk adni a pályán. Mindig így lépünk pályára, nyerni akarunk. Fontos mérkőzés, és egy újabb alkalom arra, hogy jó teljesítményt nyújtsunk. Minden találkozó egy kupa-döntő.”

Visszatérés a San Siróba

„Mit mondhatnék erről? A 2016-os döntő óta négy évvel tapasztaltabb lettem, semmi nem változott. Ugyanaz maradtam emberként és edzőként is. Még mindig élvezem a futball minden pillanatát, és ez a legfonfosabb.”

Eredmények Ramos nélkül

„Tudjuk, hogy mennyire fontos nekünk Sergio. Tisztában vagyunk vele, hogy milyen nagyszerű játékos, de a statisztikák azért vannak, hogy megcáfolják őket. Sergio nincs bevethető állapotban, szerettük volna, hogy itt legyen, de ez nem lehetséges mert sérült. Nélküli is meg kell nyernünk a mérkőzést. Mindannyian tudjuk, hogy ez egy kupadöntő, amiért három pont jár. A csoport nagyon szoros, és ennek tudatában fogunk pályára lépni. Mindent megteszünk a három pontért.”

Menetrend

„Most is azt tudom mondani, amit korábban. Nyilvánvalóan sok mérkőzésünk van, és amikor visszatekintünk a szezon kezdetére: láthatjuk, hogy idő sem volt a felkészülésre. De erről már beszéltünk többször is, nem kifogásokat keresünk. A lényeg az, hogy ti azért vagytok itt, hogy erről beszéljetek de aztán rájöttök, hogy valóban túl sok a mérkőzés, a sérült játékos, és maga a játék sem olyan látványos, mint korábban. Ebben mindenkinek megvan a saját felelőssége.”

„A labdarúgás mindig is a fizikai és mentális dolgokról szólt. A véleményem pedig az, hogy a futballnak ez csak egy-egy lehetséges megközelítése. Vannak persze pillanatok, amikor nagyon erősnek érzed magad és csak arra koncentrálsz, ami a pályán történik. Néha azonban nehéz időkat kell megélni, most is egy ilyen helyzetben vagyunk. Szembe kell néznünk vele. És nem csak a Real Madridól beszélek, az összes többi klub nehéz időket él meg ebben a szezonban. Nagyon szokatlan.”

Az Inter és a Villarreal elleni teljesítmény

„Szerintem semmi sem úgy történt az Inter elleni mérkőzésen, ahogyan azt te mondod. Szenvedtünk? Ez várható, de én egy olyan csapatot láttam amelyik jól kezdte a mérkőzést, és még jobban fejezte azt be. Szenvedni kell, mert egy nagyon jó csapat az ellenfelünk. Ugyanez történta Villarreal ellen is hétvégén. Vezettünk a 75. percig, lehetőségük volt, és kiegyenlítettek. Ezek a dolgok sajnos megtörténnek. Nem vagyok fatalista, csak azt mondtam, hogy ezek megtörténnek a labdarúgásban. Folyamatosan dolgozunk azon, hogy fejlődjünk a védekezésben – kevesebb gólt kapjunk, és többet szerezzünk.”

Mariano

„Megmutatta magát hétvégén. Itt van velünk, fontos tagja a csapatnak. Jött, mindent beleadott és ő is nagyon boldog a teljesítménye miatt. Ennyi.”

Conte játékosként

„A Juventusnál ő volt a csapatkapitány, amikor ott játszottam. Nem tudok mondani semmi különöset, sokat beszéltünk akkor, és ez azóta is így történik.”

Meggyőzni Iscót, hogy maradjon Madridban

„Isco itt van velünk. Nem fogok ebbe bele menni. Isco a mi játékosunk jelenleg, és örülünk, hogy itt van.”


forrás: realmadrid.com

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁTIGAZOLÁSOK
EGYÉB

Leave a Reply