Zidane: „Jó úton haladunk, így kell folytatnunk”

A Real Madrid 2-0-s győzelmet aratott a spanyol bajnokság 17. fordulójában a Celta Vigo felett, a mérkőzést követően pedig Zinédine Zidane felelt néhány újságíró kérdésére.


A MÉRKŐZÉS ADATLAPJA:

LALIGA 2020/21

(17)
Real Madrid
Celta Vigo
-
VÉGEREDMÉNY

„Ez egy tökéletes teljesítmény volt tőlünk, az első perctől egészen az utolsóig. Tudjuk, hogy minden meccset meg kell nyernünk, és ez nem könnyű, de a játékosaim mégis ezt teszik, aminek nagyon örülök. Jó úton haladunk, jó munkát végzünk és ezt kell tovább folytatnunk. Amikor már a kezdő sípszótól így játszunk, az a csapat érdeme. Nagyon fegyelmezetten játszottunk támadásban és védekezésben is, ahogyan a labdával és anélkül is. Mindannyian elégedettek vagyunk, de még hosszú út áll előttünk.”

Nacho

„Egész életében profi volt, és rendkívül fontos tagja a csapatnak. Bármikor amikor játszik, nagyszerű munkát végez. Ezt ma ismét megmutatta. Nem lepődök meg a teljesítményén, elégedett vagyok vele és a csapattal is mert ez három nagyon fontos pont volt.”

Lucas

„Lucas nagyszerű munkát végez. Nagyon megbízható és nagyon fontos játékos a Real Madrid számára. Mindent belead a pályán. Örülök neki, és mindannyian tudjuk, hogy milyen képességei vannak.”

Carvajal és Asensio

„Carvajal kapott egy kisebb ütést. Nem hiszem, hogy komoly lenne, de inkább nem kockáztattunk. Elégedett vagyok Marcóval, mert egyre jobban és jobban teljesít egy súlyos sérülést követően.”

Benzema csere

„Nem hiszem, hogy fáradt. Jól játszott, és azért cseréltem le, hogy más játékos is lehetőséget kapjon. Jó formában vagyunk. Helyes döntéseket hozunk, és így kell folytatnunk.”

Hazard

„Türelmesnek kell lennünk vele, nem kell erőltetnünk semmit. Vissza kell térnie a legjobb formájához, ami időt vesz igénybe. Ennyi.”


forrás: realmadrid.com

Talán ezek is érdekelhetnek:

BAJNOKSÁGÖSSZEFOGLALÓK
ÁTIGAZOLÁSOK

Leave a Reply