A Real Madrid egy bidé miatt ma Bettoni kezében – mi várható ma este?

A szezon eddigi mérlege 53%-os. Ez a legjobb európai csapatok között a második legrosszabb, csak a Borussia Dortmund teljesített rosszabbul. Ma este az Alaves ellen lépnek pályára, fontos játékosok nélkül. Röviden próbálom több írás alapján összefoglalni, kik fognak ma hiányozni.

Zidane: pozitív lett a koronavírus teszt eredménye, ezért karanténba került. Jelenlétének a fontossága ma kiderül, mennyire érinti negatívan a játékosokat. A viselkedése viszont az elmúlt napokban több volt, mint különös.

Az Alcoyano elleni mérkőzés félidejében sem, és a hosszabbítás előtti szünetben sem beszélt a játékosokhoz. A vereség után se akkor, se másnap Valdebebasban nem volt semmilyen számonkérés. Értesülések szerint a keret az edzés előtt csendben várakozott az öltözőben, lélekben felkészültek a nagy letolásra. De Zidane amikor megérkezett, csendben, nyugodtan beszélt, senkit nem jelölve meg, és kollektív sem kaptak semmilyen prédikációt.

Ez egyrészt arra mutat rá, hogy valóban saját magát teszi felelőssé a vereségért, nem üres frázis volt ami elhangzott a sajtótájékoztatón. Másrészt pedig valóban igaz az, amit többször is meséltek a csapat tagjai, mármint az, hogy Zidane mindig higgadt.

Ennek is meg lehetett a maga drámai ereje, sőt, talán lélektanilag nagyobb hatással is van a játékosokra, mintha amúgy Mourinho-san lerohanta volna őket ordítva. Biztosan sokan gondolják azt, hogy a futballban keménynek, akár durvának kell lenni néha az edzőnek.

Zidane egy más irány, teljesen más habitus. Származását szinte meghazudtolóan nem az arabok harsány szenvedélyességével, inkább valami angolos hidegvérrel vezeti a csapatot. Hogy ez jobb vagy rosszabb? Őszintén: fogalmam sincs!

Ramos: térdsérülése miatt marad ki már másodszor az indulók közül. Most látni, mit is jelent a hiánya a pályán. Szerződésének meghosszabbításása továbbra is csak a levegőben lóg. Miközben maga Zidane is többször kinyílvánította már, hogy Madridnak szüksége van a kapitányra.

Valverde: szintén sérült, 2-3 hétre dőlt ki. Az ő hiánya is érezhető a játékon. A játék tempója gyorsabb általában amikor az uruguqay-i a pályán van, és bizony Modricnak is szüksége lenne néha pihenésre. Pedig Fede tudja szervezettségben és lefedettségben a terét betölteni.

Az Alaves ellen így lehetőséget kap a Castillából felkerülve Blanconak, aki a Kroos-Modric-Casemiro trio kiegészítése, cseréje lehet ha a szükség úgy hozza.

Odegaard: miközben a legrosszabb lélektani pillanatban kérte kölcsönadását a klub vezetésétől, meg is sérült a jelek szerint. Nem végzett ugyanis közös edzésmunkát a többiekkel, hanem a teremben gyakorlatozott, ami egyértelműen fizikai problémát jelez.

Állítólag napokon belül lezárulhat a szezon végéig szóló kölcsönadása, de hogy konkrétan hová, arra már három klub neve is közszájon forgott. Állítólag vinné a Sevilla, a Real Sociedad és most a leg újabb értesülések emlegetik az Arsenalt is, mint lehetséges célállomás.

Carvajal: izomsérülés miatt van távol. Azon játékosok egyike, akik ha a pályán vannak, akkor mindig oda teszik magukat.

Nacho: koronavírus fertőzöttel szoros kontakt miatt került karanténba a RealMadrid.com hivatalos bejelentése szerint.

Rodrygo: továbbra is a gyógyulás útján, visszatérése még a jövő kérdése. Hiányában a szokásos támadósor lehet a kezdő:Benzema – Asensio – Vinícius, esetleg Lucas Vasquez. A támadók hullámzó, vagy inkább völgyben stagnáló formája miatt bizony aggódunk.

Ahogy anno Puskás Ferenc mondta, a fociban az győz, aki több gólt rúg. És ugyan a védelmünket se nyílváníthatjuk betonbiztosnak jelenleg, de a csapat legnagyobb betegsége jelenleg az, hogy nem szerez elég találatot.

Szükséges egy gyilkos, gól éhes támadó erősítésképpen. Ezt mind tudjuk. Miközben Kylian Mbappe azt nyilatkozta, jelenleg gondolkodik a jövőjéről. Amennyiben hosszabbít a PSG-vel, az akkor több évre fog szólni, nem játsza el, hogy aláír, aztán 1-2 év múlva kijelenti, hogy mégis elmenne.

A klub számára is nyilvánvaló, mire van szükség, Florentino Pérez pedig ugrásra készen várja a francia támadó döntését. De a COVID-19 okozta pénzügyi válság nem könnyíti meg a csapat megerősítése iránti erőfeszítéseket. Camavingma és Haaland leigazolása se lesz egyszerű. Se a vételárat kifizetni, se a fizetésüket kigazdálkodni nem lesz könnyű.

Militao következetlensége miatt Chust akár a kezdőbe is kerülhet ma, hiszen az Alcoyano elleni mérkőzésen azon kevesek közé tartozott, akik szép munkát végeztek. Sőt, amennyiben Marcelo formája nem javul, akár állandó szereplője is lehet a nagy csapatnak.

A klub egyértelműen kinyilatkozatta, hogy nem kívánja meneszteni Zinadine Zidane-t. Meg várják, mit hoz a szezon második fele. És ez is egy történelmi pillanat. Hiszen a bevett gyakorlat szerint Madridban nincs ideje senkinek. Ilyen szituációban Lopetegui is, Solari is menesztve lettek. Elnökünk maximálisan bízik Zidane-ban.

Nélküle Bettoni, Zidane másodedzője fog a padon ülni. Kettőjük kapcsolata, barátsága messzire nyúlik. Anno még a 80-as években Cannes-ban egy kollégiumban laktak. És Bettoni lábát hólyagok lepték el, melyet orvosai tanácsára minden nap alaposan áztatnia kellett. És egyedül Zidane fürdőjében volt bidé, így Bettoni minden nap sok időt töltött ott. Itt kezdődött a kapcsolatuk, ami mára szoros szakmai együttműködés is. Bettoni jövője Zidane jövője, amivel tisztában van.

A mérkőzésen a mester fizikailag nem lesz jelen, de folyamatosan kapcsolatban lesz másodedzőjével. De nem lesz egyszerű a feladat. Egy lendületét, önbizalmát vesztett csapat sok fontos hiányzóval.

Egy centenáriumát ünneplő ellenfél. Az Alaves edzője, Abelardo pedig tudja, mit akar a csapata. Nyilatkozatában elmondta, hogy önbizalmat ad számukra a Real Alcoyano elleni veresége, és az is, hogy Valdebebasban győzni tudtak.

Amennyiben végig koncentráltak tudnak maradni, és határozott támadásokat visznek véghez, képesek ismét megverni a királyiakat. Egyértelmű hadüzenet, hiszen úgy fogalmazott, háborúra készülnek.

Mennyire tudnak a mi játékosaink erre reflektálni, képesek lesznek-e hárítani a támadásokat, és tudnak vajon meglepetést okozni mindenkinek? Este kiderül. Ha valaha, most szó szerint nagyon nagy szükség van egy szép győzelemre. Mind a pontgyűjtés szempontjából, hogy ne szakadjunk le behozhatatlanul az Atletico mögött. Mind lélektanilag, ha ma este sikerülne megnyerni a meccset, az újra helyreállítaná a csapat vérkeringését.

Mit hoz a ma este? Cseppet sem félek tőle. Magamban mélyen annyira bízom abban, hogy ezek a játékosok lelkük mélyén képesek felülemelkedni az elmúlt időszak kudarcain, és kezdeni tiszta lappal. Hogy oda teszik magukat, a klubért, Zidane-ért, és talán értünk, szurkolókért is.

A RealMadrid.com és a Marca írásai alapján. Kiemelt kép: AS

Mérkőzés ma este 21 óra, közvetítés Spíler 2. Ha a kommentátor megint Farkas Norbi, vegyétek le a hangot!

Talán ezek is érdekelhetnek:

SÉRÜLÉSEK
Orvosi jelentés: Valverde
ÁTIGAZOLÁSOK

Leave a Reply