Ancelotti: A Bajnokok Ligája izgatja a Real Madrid drukkereket, mi mindent megteszünk majd a pályán

„Egy olyan Interrel állunk szemben amelynek ugyan az a rendszere mint tavaly, de új edzője és motivációja van” – mondta Ancelotti.


Carlo Ancelotti sajtótájékoztatót tartott a Inter-Real Madrid BL mérkőzés előtt. A következőket mondta: „A csapat jó formában van, jól teljesítettünk a Celta ellen. A holnapi mérkőzés más lesz, más verseny, és a Real Madrid szurkolóit nagyon izgatja. Mindent megakarunk tenni. Az Inter ugyanazt a rendszert használja mint tavaly, de új edzője és motivációja van a csapatnak. Szeretnénk megnyerni a mérkőzést. Uralni szeretnénk a mérkőzést és jó teljesítményt nyújtani, mindent megteszünk ennek érdekében. Ez egy nagyon különleges verseny a klub számára.”

„A Bajnokok Ligája különleges számomra. Kétszer nyertem meg játékosként, nagyon jó emlékeim vannak róla, mint játékosként mint edzőként.”

Különbségek az Internél tavalyhoz képest

„Új játékosokat igazoltak, új rendszer, új ötletek. Igazoltak néhány jó játékost. Jó formában vannak, igazán nyitott mérkőzés lesz. Versenyképesnek kell lennünk.”

Vinícius Jr. teljesítménye

„Megpróbálom kezelni Viníciust, pontosan ugyanúgy mint a többi játékost. Drukkolok neki az edzéseken, mondom neki, hogy koncentráljon. Megvan a minősége, amikor játszik az önbizalmat ad neki. Magabiztos és izgatott, a nehezebb idők amin keresztül ment az rengeteg motivációt adott neki. Azt hiszem, hogy mindenki látja, hogy Vinícius a kapu előtt magabiztosabb. Más értelemben olyan mint tavaly, nagyon gyors és jó az egy az egy helyzetekben. A befejezése nagyon jó volt az előző meccseken, csak így kell folytatnia.”

Esélyesek vagyunk?

„Nehéz megmondani, hogy egy csapat favorit-e egy adott versenyen. Azt mondom, hogy a Real Madrid mindig küzdeni fog a Bajnokok Ligájáért. Ez a klub többször nyerte meg a BL-t mint mindenki más, mindent elakarunk érni. Nagyon erős csapatokkal fogunk szembenézni, nagyon nehéz megmondani hogy ki a favorit. Mindent megteszünk.”

„Marcelo tegnap jó volt az edzésen, és bekerült a keretbe. Az edzés végén érzett valamit. Nem volt komoly, de nem utazott el velünk és nem áll rendelkezésre. Vasárnap velünk volt, hogy megnézzük készen áll-e. Marcelo tapasztalata fontos számunkra. Reméljük, hogy hamarosan visszatér. Balenek problémája volt a Bernabéui edzésen. Néhány napig nem fog edzeni.”

La Liga vagy Bajnokok Ligája

„Nem tudom, ez motiváció számomra, de a legnagyobb izgalmat a visszatérés jelentette nekem. A legjobb az, hogy minden nap a Valdebebasban lehetek a csapattal.”

Alaba és Modric

„Alaba edzett tegnap és úgy gondoljuk, hogy készen áll a játékra. Lehet, hogy Modric pihenni fog, meglátjuk.”

Jobb védekezés

„Dolgozunk a védekezésen. Megpróbálunk hatékonyabbak lenni. A csapatnak kiegyensúlyozottnak kell lennie amikor elveszítjük a labdát.”

Feszültség a Bajnokok Ligája körül 

„Más a hangulat, a Bajnokok Ligája az Bajnokok Ligája, különleges a Real Madrid számára. Nem véletlenül nyerte meg a klub 13 alkalommal. Ugyanolyan motiváltnak érzem magam mint minden meccs előtt. Ugyan az a motiváció mint amikor először voltam itt.” 

Hűség az Interhez

„Igen, gyerekkoromban Inter szurkoló voltam. Mindig is olyan csapat volt, akik tetszettek. Később Milan szurkoló lettem, mindig nagy tisztelet övezte a derbiket.”


Forrás: realmadrid.com

Talán ezek is érdekelhetnek:

BAJNOKOK LIGÁJABAJNOKSÁGKiemeltNYILATKOZATOK

Leave a Reply