Ancelotti: Ez egy jó lecke lehet a jövőre nézve

A Real Madrid egészen hihetetlen, 2-1-es vereséget szenvedett a moldáv Sheriff csapatától a Bajnokok Ligájának 2. fordulójában. A Blancók mestere így nyilatkozott az ominózus találkozó után.


BAJNOKOK LIGÁJA 2021/22

(2)
Real Madrid
Sheriff Tiraspol
1 - 2
VÉGEREDMÉNY
Estadio Santiago Bernabéu

“Inkább lehangoltak vagyunk mintsem aggódunk, mert megvolt a lehetőségünk, hogy megszerezzük a három pontot. A csapat tette a dolgát és nagy intenzitással, elkötelezettséggel játszott de a szerencse most nem a mi oldalunkra állt. Rengeteg helyzetünk volt, de jobban teljesíthettünk volna az utolsó 30 méteren. Nehéz megmagyarázni a vereséget ha az általunk nyújtott teljesítményt nézed.”

“Ez jó lecke lehet a jövőre nézve. Vereségről beszélünk, amikor a csapat nem érdemelte meg – figyelembe véve a teljesítményünket. A Sheriff nagyon jól védekezett és betömörült hátul. Jó volt az összehangunk ezért sokszor áttörtünk a védelmen, majd be is adtuk a labdákat.Az apró részleteken vesztettünk. Elvesztettük a mérkőzést, balszerencsénk volt.”

Hazard

“Jól játszott és jól megértették egymást Benzemával. Lehetősége volt gól szerezni, kapura is lőtt de a kapus jól védett. Már csak egy gól hiányzik neki.”

“Ma 4-4-2-ben játszottunk. Vinícius volt a baloldalon – Valverde, Hazard és Nacho pedig cserélődtek a jobboldalon. Azért nem választottk a 4-3-3-at, mert Hazarddal így szoktunk játszani. Camavinga a baloldalon játszott, mert fiatalabb korában sokszor játszott ott. Teljes mértékben irányítottuk a mérkőzést, Valverde hatalmas nyomást helyezett rájuk a jobboldalon. Aztán több dolgot is eszközöltem a középpályán, hogy felfrissítsem a dolgokat.”

A játékvezető

“Azért mentem oda a negyedik játékvezetőhöz, mert úgy éreztem, hogy nem adta meg a kellő tiszteletet. Elmondtam neki, hogy 130 BL-mérkőzés van mögöttem de ez az első mérkőzés, hogy úgy kaptam lapot, hogy nem csináltam semmit. Azt mondta, hogy a pályára léptem. De a játék állt, mert éppen VAR-ellenőrzés volt. Ez a tisztelet hiánya, ez nem tetszett. Ezt tettem szóvá neki és az UEFA delegátjának is. Nem akarok beszélni a játékvezetésről.”


forrás: realmadrid.com

Talán ezek is érdekelhetnek:

BAJNOKOK LIGÁJAÖSSZEFOGLALÓK
BAJNOKOK LIGÁJA