Ancelotti: A visszavágón jobban kell védekeznünk

A Real Madrid 4-3-as vereséget szenvedett a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén, Carlo Ancelotti pedig így nyilatkozott a találkozó után.


MÉRKŐZÉS ADATLAP:

BAJNOKOK LIGÁJA 2021/22

(Elődőntő)
Manchester City
Real Madrid
4 - 3
VÉGEREDMÉNY

„Kicsit frusztrált vagyok, mert sok egyéni párharcból mi jöttünk ki vesztesen az első félidőben. Ráadásul lőttek két olyan gólt, amit ha jobban figyelünk, elkerülhettünk volna. Sikerült reagálnunk és életben tartani a mérkőzést. Ez egy olyan mérkőzés, amely még életben tart minket a Bernabéuban megrendezésre kerülő visszavágóra. Védekezésben sokat kell fejlődnünk, mert megvannak a minőségeink ahhoz, hogy problémákat okozzunk nekik elől.”

„Úgy gondolom, hogy nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést. Túl gyengék voltunk és kaptunk két gólt. A csapat aztán jól reagált, versenyben voltunk az utolsó pillanatig. A védekezésben fejlődnünk kell. Jól birtokoltuk a labdát és helyzeteink is voltak. Nagyon fontos, hogy a visszavágóra javuljunnk védekezésben. Van egy nagyon tapasztalt csapatom, akik megőrzik a hidegvérüket, amikor a helyzet nehéz. Sok ilyen meccset játszottak már, soha nem adják fel.”

„Szerintem ugyanilyen kiegyenlített és és nyílt mérkőzést fogunk látni a visszavágón is. Más meccs lesz. A City előnyben van, ezt figyelembe kell vennünk. Remélem, a szurkolóink jobb teljesítményre sarkalnak minket, hogy a döntőbe jussunk. A szurkolóinknak készen kell állniuk a visszavágóra, mert küzdeni fogunk azért, hogy egy újabb varázslatos éjszakát hozzunk a Bernabéuba.”

„Kaptunk gólokat, de nagy energiával játszottunk, nyílt mérkőzés volt. Talán azért is, mert az ellenfél volt előnyben. De ez ennek a jele is lehet, hogy jobbak vagyunk a nyílt játékban. Ha a visszavágón jobban védekezünk, meglesz az esélyünk a döntőbe jutásra.”

„Karim nagyon jól játszott, mint mindig. Remek karaktert mutatott be, amikor elvállalta a büntetőt és csodálatosan lőtte be. Meglepett. Modrić is nagyszerűen játszott, de az utolsó tíz percben lecseréltem, mert egy friss játékos több energiát adott a csapatnak. Jól játszott, de becseréltem Ceballost, aki szintén jól teljesített.”

„Sosem jó ha elvesztesz egy meccset, de a PSG ellen más volt a helyzet. Azon a találkozón nem lőttünk kapura, ma pedig három gólt is szereztünk, harcoltunk. Jól járattuk a labdát, labda nélkül azonban jobbnak kell lennünk. Más érzéseim vannak, mint a PSG elleni odavágó után.”

„Casemiro játékra kész lesz a visszavágón, Alaba helyzete más. Elővigyázatosságból lecseréltük, de remélem, hogy mindketten bevethetőek lesznek.”


forrás: realmadrid.com

Talán ezek is érdekelhetnek:

BAJNOKOK LIGÁJAÖSSZEFOGLALÓK
BAJNOKOK LIGÁJA

Leave a Reply