satellite

Real Madrid – Eibar 4-0 – Mérkőzés utáni nyilatkozatok

A Real Madrid hazai pályán 4-0-s győzelmet tudott aratni az Eibar ellen. A mérkőzés után Zidane válaszolt a kérdésekre.

Tartalékos felállás az Eibar elleni mérkőzésen: „Nagyon jól játszottak a kezdetektől. A végén a játék intenzitása kicsit csökkent, de ez normális is. Nagyon elégedett vagyok a játékosokkal. Nem hiszem, hogy sok minden változott volna. Voltak olyan játékosok a pályán, akik eddig kevesebb játéklehetőséget kaptak, vagy cserék voltak, és voltak olyanok, akik kaptak egy kis pihenőt. Egyszerre csak tizenegy játékos játszhat, csodálatos, hogy milyen nagyszerű játékosaink vannak.”

Danilo kifütyülése:„Itt már szinten minden játékost kifütyültek. Természetes, hogy zavarja, de Danilo egy profi, aki tudja, hogy kell ezt kezelni. Ő jól dolgozik, mi mindannyian szeretjük őt. Kár, hogy nem lőtt egy gólt. Nekünk viszont ettől kezdve a keddre kell koncentrálnunk, el kell felejtenünk ezeket a gondokat.”

Carvajal Danilo csere a 63-ik percben: „Én akartam a cserét, hogy Carvajal pihenhessen egy kicsit. Kedden majd kiderül, kik lesznek a kezdőcsapatban. Többet erről most nem fogok beszélni.”

Cristiano Ronaldo nem kapott pihenőt: „Úgy terveztük, hogy Cristiano is kap 15-20 perc pihenőt, de a végén Jesé érzett némi fájdalmat, így inkább az ő lecserélése mellett döntöttünk. Cristiano pedig feljebb lépett. Nincs ezzel gond, akár többet is tudna játszani, mint 90 perc.”

Wolsburg elleni Bajnokok Ligája mérkőzés: „Tudjuk mi a tét kedden, és azt is tudjuk, hogy hogyan kell játszanunk. Nem lesz egyszerű mérkőzés, két gólos hátrányban vagyunk. Most pihenni fogunk, majd felkészülünk a keddre, hogy a legjobb formánkat hozzuk. Nagyon nehéz lesz, de képesek vagyunk rá.”

A madridisták támogatása kedden: „Nem szeretném a közönséget felidegesíteni. Szeretném, ha a szurkolók az elejétől a végéig biztatnék a játékosokat. Mindannyian tudjuk, hogy mi múlik a keddi mérkőzésen. Nem szeretnék többet mondani. Mindent meg fogunk azért tenni, hogy kedden a szurkolóink büszkék legyenek ránk.”

 

 

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
rma-eibar
ÁLTALÁNOS
12961319_10151019978519953_1246752861641664068_o

Leave a Reply