2

A Real Madrid sztárja maradni akar

Az ABC értesülései szerint a Real Madrid sztárja Isco maradni szeretne. 

Az ABC értesülései szerint a Real Madrid sztárja Isco maradni szeretne.

Már a Málaga csapatánál komolyan érdeklődtek iránta Olaszországból vagy épp Angliából is ő azonban mégis a Real Madridot választotta és emellett a döntés mellett továbbra is kitart. Még annak ellenére is, hogy olyan érkezők lehetnek, akik veszélyt jelenthetnek az ő posztján, mint például Pogba vagy épp André Gomes. Isco úgy véli, a világ legjobb csapatában van a helye, az pedig a Királyi Gárda.

Isco tehát nem szeretné elhagyni a Real Madrid csapatát. Pedig Ancelotti, Benítez és Zidane irányítása alatt is főként Lucas és Casemiro kapott több lehetőséget.

Ebben a szezonban összesen 45 mérkőzésen lépett pályára, amin 5 gól és 10 gólpassz szól a neve mellett, viszont csak 30 alkalommal volt kezdő ezeken a mérkőzéseken. Ez a kevés játéklehetőség vezetett odáig, hogy az Európa-bajnokságon sem vehetett részt.

Mint minden nyáron a pletykák most is terjengnek, azonban úgy tűnik Isco miatt nem kell aggódni. Pogba és André Gomes érkezésével ugyan csökkenhet még jobban a játéklehetőségének száma, azonban úgy gondolja, hogy meg fog küzdeni a helyéért, hisz helye van a világ legjobb csapatában.    

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
kante
ÁLTALÁNOS
letoltes

Leave a Reply