port9

Portugália – Franciaország 1-0: Ronaldo és Pepe Európa Bajnokai

Portugália tegnap este egy drámai mérkőzésen a csereként beálló Éder 109. percben szerzett találatával megszerezte története első nagy nemzetközi trófeáját a hazai pályán játszó Franciaország ellen.

Pepe és Cristiano Ronaldo megszerezték az első nagy trófeát Portugália számára, akik a 2004-es hazai pályán elvesztett EB-döntő után, most Franciaországban, a Francia Válogatott ellen sikerült elhódítani az Európa Bajnoki trófeát. A mindent eldöntő gólt a 109. percben a csereként beálló Éder szerezte.

Az első félidőben is akadt dráma bőven: a 8. percben Payet elég keményen lépett oda Ronaldonak, aki ezután a földön is maradt, és már tudta, hogy itt nagy a baj. Ennek ellenére pár perc ápolás után visszatért a pályára, megpróbált hazája segítségére lenni, de az első komolyabb sprintet követően jelezte is Fernando Santosnak, hogy itt bizony cserére lesz szükség, mert nem bírja. A luzitánok csapatkapitánya könnyek között, hordágyon volt kénytelen elhagyni a Stade de France zöld gyepét.

A második játékrész sokkal egyenletesebb volt, mint az első, ráadásul mind a két csapatnak megvoltak a maga helyzetei, de a kapu előtt hiányzott a pontosság. A portugálok egyik nagy hőse a kapus, Rui Patrico, aki nagyszerű védéseivel tartotta versenyben Portugáliát. Egy ízben Patricio sem tudott menteni, ám a Giroud helyére csereként beálló Gignac a 92. percben a kapufára lőtt, így maradt a 0-0. 90 perc után 0-0-val vonultak egy kis pihenőre a csapatok, hogy aztán még kétszer 15 perc alatt megpróbálják eldönteni a találkozót.

Az első extra félidő nem hozott eredményt. Aztán a 108. percben egy jogtalan szabadrúgást Guerreiro vágott a felsőlécre, majd egy perccel később Éder egy kisebb szóló után nagyszerűen lőtte a labdát Lloris kapujának jobb alsó sarkába (1-0), ezzel megszerezve Portugáliának a győzelmet, így Ronaldo emelhette a magasba a Henri Delaunay kupát.

A mérkőzés emberének a portugálok rutinos védőjét, Pepét választották, aki 12 alkalommal szabadított fel, 3 fejpárbajt nyert meg, közel 80%-os pontossággal passzolt és mindössze 1 (!!!) szabálytalanságot követett el a 120 percnyi játék folyamán.

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
how-a-french-soccer-club-made-a-50-million-profit-off-world-cup-phenom-james-rodrguez

Leave a Reply