morata

Korábbi edzője ellen játszik Morata

A sors fintorának is lehet éppen nevezni, hogy 2014-ben éppen az az Antonio Conte csábitotta a Juventushoz – az akkoriban a Real Madridnál kevés lehetőséget kapó – spanyol csatárt, aki ma már a Chelsea szakvezetőjeként tevékenykedik és éppen a Királyi Gárda ellen játsza következő felkészülési mérkőzését az Egyesült Államokban.

Idén nyáron aztán a Királyi Gárda élt visszavásárlási jogával és Morata ma már ismét a Királyi Gárdát erősiti. Minden bizonnyal a csatár kezdőként lép pályára az angol csapat ellen és már most a nyár kellős közepén „komoly borsot” törhet majd Conte orra alá.

Talán ezek is érdekelhetnek:

Leave a Reply