„Hibáztam több ponton is.”

A Leganés elleni kupavereség után, Zinédine Zidane nyilatkozott. 

A Leganés elleni kupavereség után, Zinédine Zidane nyilatkozott.

Megítélés: „Egyszerűen nem szabad így kezdeni egy mérkőzést, ahogy mi tettük, főleg az egy olyan első mérkőzés után. A végeredményben nincs nagy meglepetés annak következtében, hogy a Leganés képes volt a saját játékát játszani, ez nekünk nem ment. A játékosaimra nem haragszom, csak is magamra, vállalom a felelősséget minden miatt. Egyszerűen most csalódott vagyok, az első félidőnk katasztrófa volt, viszont most muszáj lesz felállnunk a padlóról, és a vasárnapi bajnoki összecsapásra koncentrálni. Hibáztam több ponton is, és ezt muszáj lesz átbeszélni. Nem gondolta volna senki, hogy ilyen eredmény születik, de ilyen a futball. Még nehéz feldolgoznom a történteket. A játékosaim harcoltak, rengeteget mozogtak és még sem jött össze. Én vagyok a hibás, de ettől nem még ők sem érezhetik magukat jobban, hiszen nem én lépek pályára minden mérkőzésen. Mindenki hibás ezért az eredményért, de a felelős az én vagyok.”

Kiút: „Meg kell találnunk a hibáinkat és azokat kijavítani, emellett továbbra is keményen kell dolgoznunk tovább. A megoldást kitalálni az edző feladata így ez rám vár. Csalódás eddig ez az idény és nem tudom, hogy a Real Madrid történelmében ez mennyire is rossz szezon, viszont ez most egyáltalán nem is érdekel. A mai kudarc ellenére is próbálok mindig a jó dolgokra koncentrálni.”

Cristiano és Bale kihagyása: „Arra jutottunk, hogy pihentetni fogom őket, tehát ez is az én felelősségem, viszont nem érzem azt, hogy a játékosok minőségével lett volna probléma a pályán.„

Kiút: „Meg kell találnunk a hibáinkat és azokat kijavítani, emellett továbbra is keményen kell dolgoznunk tovább. A megoldást kitalálni az edző feladata így ez rám vár. Csalódás eddig ez az idény és nem tudom, hogy a Real Madrid történelmében ez mennyire is rossz szezon, viszont ez most egyáltalán nem is érdekel. A mai kudarc ellenére is próbálok mindig a jó dolgokra koncentrálni.”

 

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
real-madrid-vs-leganes

Leave a Reply