Asensio és Vinícius harcol a 11-es mezért

Mindkét játékoshoz illik, de vajon ki lesz az új gazdája?


Gareth Bale távozása egy ikonikus mezszámot szabadít fel a Real Madridnál, ám erre már vannak jelentkezők. Bale a 2013-as érkezése óta ezzel a számmal játszik, de most Vinícius Júnior és Marco Asensio egyaránt küzd a dresszért.

Asensióról tudni kell, hogy mindig is a 10-es mezszámot akarta viselni – még a közösségi médiában is ez a neve -, de gondolkodik azon, hogy a 11-esre váltson, mivel a 10-es már foglalt Modric által.

Ez egy olyan szám, ami tökéletesen illene hozzá, de még nem döntötte el, főleg úgy, hogy még Bale papíron a Real Madrid játékosa.

Viníciusszal szintén ez a helyzet, a Flamengóban is ezt viselte. Madridban a 28. és a 25-ös jutott neki. Ha nem sikerül a 11-es számára, akkor továbbra is a 25-ösben folytatja, de lehetősége van James Rodríguez korábbi, 16-os mezét is viselni.

Két lehetőség még van a brazil előtt: Brahim Díaz 21-es meze (bár ezt hírek szerint Ödegaard kapja meg), és Asensio 20-asa – amennyiben a spanyol kapja meg a 11-est.


forrás: MARCA

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁTIGAZOLÁSOK
ÁTIGAZOLÁSOK

Leave a Reply