Hugo Duro csatlakozik az első csapathoz

Az Inter elleni összecsapáson egész biztosan ott lesz Mariano Díaz mellett.


Karim Benzema sérülése és Luka Jovic koronavírus miatti távolléte miatt Hugo Durót választotta Zinédine Zidane, mint Mariano csatártársa. A fiatal támadó Zizou külön kérésére csatlakozott az első csapat edzéséhez, és bármilyen meglepő: három hónapot a szerződtetését követően már pályára is léphet a Castilla játékosa.

A csatársor rendkívül korlátozott, ezért Zidane-nak csak ez a lehetősége volt, hogy társat keressen Mariano mellé.

Duro néhány hónappal ezelőtt érkezett a Getafe csapatától, a terv pedig az volt vele, hogy a Castillában fejlődhet tovább, ennek ellenére már a Bajnokok Ligájában léphet pályára.

Ez a “zöld út” azt jelenti, hogy a spanyol harmadosztályból máris az első osztályba kerül. Az álma valóra vált, és egy szerencsének köszönhetően bizonyíthat a francia trénernek.

Hugo ebben az idényben 4 mérkőzésen lépett pályára, ezeken a találkozókon 3 gólt szerzett.


forrás: MARCA

Share on facebook
Share on twitter

TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:

Jović kölcsönbe távozik

Bombaként robbant a hír, hogy a szerb támadó kölcsönbe kerül korábbi csapatához, az Eintracht Frankfurthoz. A megállapodás gyakorlatilag már kész. Luka Jović egyetlen lépésre van attól, hogy elhagyja a Real Madridot, és csatlakozzon a Frankfurthoz. A 23 esztendős támadó

TOVÁBB »

Hazard még nem szerepelt ennyire jól a Real Madridban

Tegnap este magabiztosan nyert az Alavés ellen a Real Madrid. Hazard játéka eddig csalódást keltett Madridban, ugyanis az elmúlt másfél évben szinte állandóan sérülésekkel és súlyproblémákkal küzdött. Az Alavés ellen viszont megmutatott valamit régi önmagából. A játékos október óta

TOVÁBB »
c_ronaldo_juventusba_igazolt

Cristiano Ronaldo a Juventushoz igazolt

Cristiano Ronaldo a Real Madridtól a Juventushoz igazolt. A 33 éves játékos 2009 óta játszott a csapatnál, mely idő alatt a Real Madrid történelmének legjobb góllövője lett, 438 meccsen, 451 góllal. Összesen 16 trófeát nyert, 4 BL-t, ebből hármat

TOVÁBB »