Zidane marad a Real Madrid edzője

A vezetőség nyárig vár.


Nyilvánvaló, hogy nagy a feszültség a Real Madridnál, azonban egyfajta nyugodtság is jelen van. Azok után is, hogy a csapat kiesett tegnap este a Copa del Rey-ből, attól a harmadosztályú Alcoyanótól, akik tíz emberrel maradtak a meccs végére. A spanyol bajnokság címvédője valahol eltévedt az elmúlt hetekben, azonban a klub vezetőség nyárig mindenképp várni szeretne.

Ez pedig azt jelenti, hogy Zinédine Zidane marad a főnök, amikor a csapat az Alavés otthonába látogat. A tervek szerint ő is marad a szezon végéig.

Zidane ma megtartotta az edzést is, és úgy tűnik, hogy hisz abban amit a tegnapi sajtótájékoztatón mondott: ez a vereség nem kínos, ez megtörténik a futballban. A vezetőség tudja, hogy a jelenlegi eredmények nem felelnek meg a Real Madridtól elvárt színvonalnak, de ragaszkodnak ahhoz, hogy nem ez a megfelelő időpont egy edzőváltáshoz.

AJÁNLOTT: ARGENTÍNÁBÓL ÉRKEZHET ZIDANE UTÓDJA

Azzal tisztában van mindenki a Bernabéu falain belül, hogy újításra van szükség, ezért készül is az új projekt – de ezt szezonon kívül szeretnék megtenni, nem pedig az idény kellős közepén. Amit Zidane tett a klubért, az is szerepet játszik abban, hogy marad. De természetesen mindenki tudja – ő is -, hogy az eredmények döntenek a jövőjéről.

Zidane tehát marad, és megpróbálja megmenteni a bajnokságot és a Bajnokok Ligáját, hisz abban még jelen van a Real Madrid.


forrás: MARCA

Share on facebook
Share on twitter

TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:

Sergio Ramos koronavírusos

A Real Madrid keddi közlése szerint Sergio Ramos pozitív koronavírustesztet produkált. Ramos április eleje óta izomsérülése miatt nem léphet pályára, felépülése pedig várhatóan hat hetet vesz igénybe, tehát semmiképp sem játszhatna a soron következő mérkőzéseken. A Real Madridnál mostanában

TOVÁBB »