Lucas Vázquez reméli, hogy meghosszabbítsák a szerződését

Jelenlegi kontraktusa 2021-ig szól, de sokoldalúsága miatt abban reménykedik, hogy a klubnak nem áll szándékában megválni tőle.


Hajlandó védőként is játszani, csak Madridban maradjon. Ez döntő szerepet játszhat nála. Lucas mindössze 839 percet játszott a 2019/20-as idényben, három gólt szerezve. A kezdőcsapatba való kerülésről talán nem is kell beszélnünk.

Ami a szélsőket illeti, Vinícius játszott legtöbbet ezen a poszton idén:

  • Vinícius (1817)
  • Rodrygo (1635)
  • Hazard (1462)
  • Bale (1260)
  • Vázquez (1022)
  • Asensio (334)

Az persze mérvadó, hogy Hazard és Bale számtalan mérkőzést kihagyni kényszerült sérülés miatt.

Vázquez, mint védő?

Lucas a jövőben védőként léphet pályára a csapatban, köszönhetően a sokoldalúságának. Ez a képessége talán a klub számára is meggyőző, hogy ne kerüljön eladásra. Achraf Hakimi távozása és Odriozola bizonytalan jövője miatt valószínűleg ez az opció is lesz, hisz Carvajalnak csere kell. De ebben az idényben is láthattuk őt, mint védő: Alavés, Villarreal és Leganés.

Öt évvel ezelőtt, Rafael Benítez is előszeretettel használta Lucast hátul – annak ellenére, hogy Arbeola volt az első számú jobboldali védő. „Jól érzem magam itt..” – mondta Vázquez az Alavés elleni mérkőzés után.


forrás: AS

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁTIGAZOLÁSOK
ÁTIGAZOLÁSOK

Leave a Reply