Úgy tűnik eldőlt Sergio Ramos jövője

Josep Pedrerol információi szerint kizártnak tartható, hogy a Real Madrid kapitánya megújítsa aktuális szerződését.


Már elég régóta húzodik a Ramos-saga, mivel sem a kapitány sem a klub nem hajlandó engedni követeléseiből, ezért a legfrissebb információk szerint a kapitány a szezon végén távozik a Madridból. Ramos március 30-án tölti be 35. életévét, és már hónapok óta tárgyalásokat folytat a vezetőséggel, de a mai napig nem sikerült egyezségre jutni, ezért a klub nem vár tovább.

„A Real Madrid már megtette ajánlatát. Florentino Pérez négyszemközt mondta el neki egy szállodai szobában, hogy mit is kellene elfogadnia. Megkérte, hogy csökkentse a fizetését 10% százalékkal – ahogyan a csapat összes többi tagja -, de Ramos ezt nem fogadta el.” – mondta az El Chiringuito műsorvezetője. A kapitány nem hajlandó elfogadni a bérének csökkentését – mindezt úgy, hogy megkapta amit kért: egy helyett kétéves szerződés.

A kapitány nem igazán kommunikál azóta sem Pérezzel, hanem az érte érkező ajánlatokat fontolgatja. A hónapok óta tartó tárgyalások után Madridban úgy tartják, hogy Ramos mindenképp távozik június 30-án.


forrás: MARCA

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁltalánosBAJNOKSÁGÉlő közvetítésSÉRÜLÉSEK
ÁltalánosBAJNOKSÁGNYILATKOZATOKSzerződések

Leave a Reply