Francesco Totti lehet a Real Madrid nagykövete

Játékosként kétszer is próbálta szerződtetni a Real Madrid, most pedig más pozíciót ajánlottak neki.


Francesco Totti, az AS Roma legendája mindig is azt mondta, hogy a Real Madrid volt az egyetlen klub amely közel állt hozzá a Stadio Olimpico mellett. A Madrid kétszer is megpróbálta szerződtetni Tottit, először 2001-ben majd 2004-ben. Ez nem jött össze, 24 éves római karrierje pedig arra késztette Florentino Pérezt 2016-ban, hogy ezt mondja neki: „Te voltál az egyetlen játékos, aki valaha nemet mondott a Real Madridnak.”

Most, a 42 esztendős Totti elhagyta az AS Roma csapatát – igazgatói szerepköréből – a James Pallottával való konfliktusa miatt, ennek értelmében pedig hamarosan a spanyol óriásnál köthet ki.

A Corriere della Sera és a Gazzetta dello Sport a minap arról számolt be, hogy a Real Madrid felajánlotta Tottinak a nagyköveti pozíciót amin a világbajnok eléggé elgondolkodott. A források azt is megjegyzik, hogy az olasz legendának lehetősége lenne az olasz szövetségnél, a Sampdoriánál vagy épp Katarban is – de saját véleménye szerint befejezetlen ügye van a Real Madriddal.

Életrajzában arról írt, hogy mennyit hezitált amikor a Real Madrid felkereste őt, azonban azt is kijelentette, hogy van egy másik, párhuzamos univerzum ahol csapatkapitányi karszalagot viselheti a 13-szoros BL győztessel. Tegnap azt nyilatkozta Totti, hogy: „Számos ajánlaton gondolkodom, lehet, hogy egy másik európai csapattal is együtt dolgoznék..

Az olasz sajtóban nem kérdés, hogy melyik csapatról is beszélt Totti..


AS

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
marcelo_tavozni_fog_a_csapattol
ÁTIGAZOLÁSOK

Leave a Reply