James ugyanabban a cipőben, mint három évvel ezelőtt

Mindössze 75 perccel játszott többet, mint három esztendővel ezelőtt.


Amikor hivatalossá vált, hogy James Rodríguez nem kerül újra kölcsönbe: megerősítést nyert, hogy Zidane számol vele az idei idényben. Azonban a kolumbiai középpályás ugyanazt az utat járja, mint a 2016/17-es szezonban – szintén Zidane irányítása alatt.

A 2016/17-es kiírásban James alig kapott lehetőséget a francia tréner csapatában, ennek következtében került két évre kölcsönbe a Bayern Münchenhez. Sajnálatos módon jelenleg is ilyen szerepbe került, hisz csak 75 játékperccel kapott többet, mint három évvel ezelőtt.

James még a válogatottságot is lemondta, hogy Madridban maradhasson és 100%-osan Zidane rendelkezésére álljon, de úgy tűnik, hogy még ez sem volt elég Zizounak.

Noha a játékpercek száma kissé hasonló, gondolhatunk arra is, hogy most fontosabb Zidane számára – hisz a csapat meccseinek 75%-ban részt vett -, a 2016/17-es idényben viszont ez a mutató 66% volt.

A számok tehát kissé aggasztóak, jelentős javulást nem tapasztalhatunk. És nagyon nem úgy tűnik, hogy szép út folytatódik számára a Santiago Bernabéu környékén.


forrás: MARCA

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁltalánosBAJNOKOK LIGÁJABAJNOKSÁG

Leave a Reply