Hová tűntél? VII. rész – Julien Faubert

A “Hová tűntél” sorozatunk hetedik részében azzal a Julien Fauberttel foglalkozunk, aki 2009-ben szolgálta a klubot. Nézzük hogyan alakult a francia játékos jövője a Real Madrid után!


Faubert pályafutása a Cannesben kezdődött. Eredetileg jobbhátvéd volt a posztja, azonban képességei miatt hamar a jobbszélen találta magát, de olykor feltűnt a középpályán is. Teljesítményével hírnevet szerzett magának, számos francia csapat szerette volna szerződtetni. 2004-ben végül át is igazolt a Bordeauxhoz, ahol 96 tétmérkőzésen lépett pályára és a Bajnokok Ligájában is szerepelt.

Jó teljesítményére itt is felfigyelt számos csapat, az akkori hírek szerint 6,5 millió euróért a skót Rangers csapatához csatlakozott volna, ám július 1-jén a West Ham 6,1 millióért a West Hamhez szerződött. Július 17-én, a cseh Sigma Olomouc elleni barátságos meccsen debütált, ahol Achilles-ín-szakadást szenvedett, ezért hat hónapra ki is dőlt. Visszatérése 2008 januárjáig kellett várni, de akkoris csak a tartalékcsapatban lépett pályára. Végül január 12-én debütált az első csapatban is, de a fenti sérülés rendkívül megpecsételte első angliai szezonját. Mindössze nyolc alkalommal lépett pályára.

2009. január 30-án szabadon beszélhetett a kérőkkel, köztük a Real Madriddal is. Az átigazolás végül megvalósult, január 30-án a szezon végéig 1,5 millió eurós vételi opcióval Madridba került Faubert. Egészen elképesztő átigazolásként tartották számon az esetet, nem hogy a futballvilág, de még maga a játékos sem hitte el. Így mesélt az esetről:

„Az Upton Park felé tartottunk, épp a csapatbuszon voltam, amikor megcsörrent a telefonom. Egy francia fickó volt: Helló, a Real Madridnak dolgozom, beszélni szeretnénk veled. Csak annyit mondtam, ne szórakozzon, fontos meccsem lesz, arra kell készüljek, nincs időm ilyen baromságokra. Kinyomtam és kikapcsoltam a telefont. Lejátszottuk a meccset, este be sem kapcsoltam a telefonomat. Másnak körülbelül harminc SMS és ötven hangpostaüzenet várt. Elgondolkodtam, lehet, hogy komoly? Felhívtam az ügynökömet, hogy a Heathrow-hoz kell mennünk. A szállodában a Real Madrid képviselői várnak minket, sietnünk kell, mert az átigazolási időszak utolsó napja van…” „Sok minden kavargott bennem, de még szép, hogy boldog voltam – a Real Madridról van szó, érted? Amkor rájöttem, hogy nem kamu az egész, csak azért tudtam imádkozni, hogy minden jól menjen a tárgyaláskor. Valójában Antonio Valenciát akarták megszerezni, de ő a Manchester Unitedhoz írt alá, így aztán én lettem a második választásuk. Amikor aláírtunk, visszamentem a West Ham öltözőjébe, összeszedni néhány cuccomat. Néhányan nem bírták ki, csak nevettek »Julien, felfogtad, mi történt? A pokolba is, ez a Real Madrid!« Mark Noble közben teljesen közömbösnek mutatkozott, szinte átnézett rajtam. »Mark, talán van valami gond?« Csak annyit mondott: nem tud mit mondani. »A Real játékosa vagy. Messze felettem állsz.« Szóval elég döbbenetes volt a helyzet.”

Február 7-én debütált a Racing Santander elleni bajnokin. Kölcsönideje alatt mindössze kétszer lépett pályára, és egyszer kihagyott egy edzést is, mert azt hitte, hogy pihenőnapja van. Sőt, még a kispadon is sikerült elaludnia.

Vissza a West Hambe

Faubart visszatért végül Angliába, ahol rendkívül jól kezdte a szezont. Ezt követően valami megváltozott a franciában, ugyanis nagyon jól játszott. 2010. február 20-án megszerezte első gólját is a klubban, sőt gólpasszt is adott. Az egész idény során kiválóan játszott, még a hónap játékosa díjat is megkapta augusztusban a SBOBET-től.

A 2010/11-es idény már nem ment olyan jól neki. A szezont a jobboldalon kezdte, a West Ham pedigszerződtette Lars Jacobsent, akit előnyben is részesítettek. Januártól kezdődően Faubert valósággal megváltozott. Válogatott meghívót sem kapott teljesítménye és játékpercei alapján, sőt: egyszer elhagyta a Hammers stadionját is, amikor megtudta, hogy nem került meccskeretbe.

A 2011/12-es idényt már a második osztályban kezdte a West Ham, ez pedig Faubert biztos távozását jelentette. A szezon elején egy sérülés miatt nem tudott játszani, de ezt követően a csapat elsőszámú hátvédje lett. 2012 májusában lejárt a francia szerződése, ezt követően pedig távozott Angliából. 121 tétmérkőzésen lépett pályára, mindössze két gólt szerzett.

2012. június 27-én aláírt a török első osztályban szereplő Elazığspor csapatához, ahol hároméves szerződést kapott. Maradandót nem tudott alkotni, 16 tétmérkőzésen lépett pályára, félévet követően távozott Törökországból.

Visszatérés a Bordeauxba

Miután az Elazığspor elengedte, Faubert a 2013-as téli átigazolás utolsó napján aláírt korábbi csapatához. Immáron a 22-es mezszámot kapta meg, bár játékpercek szempontjából ez már teljesen mindegy volt. Faubert többnyire csereként lépett pályára, ezért 2015-ben távozott Franciaországból.

2016 februárjában játékpróbára érkezett a St Johnstonehoz, ahol végül nem győzte meg a skót csapat vezetőit. Végül 2016 február 26-án szabadon igazolhatóként féléves szerződést kötött a Kilmarnock csapatával. Kilenc találkozón jutott szóhoz, végül szerződése lejártával távozott Skóciából.

De nem sokáig, ugyanis 2017. január 17-én egyéves kontraktust kötött a finn Inter Turkuval. Itt azért már jobban számoltak vele, de az egyéves szerződése nem is került meghosszabbításra, ezért 31 lejátszott mérkőzés után távozott.

Borneo 

2018. januárjában aláírt az indonéz Borneóhoz. Többnyire csereként, tizenöt alkalommal ölthette magára a csapat mezét, végül júliusban távozott.

2019. júniusában a francia negyedosztályú Fréjus Saint-Raphaël másodedzője lett, de végül 2020. januárjában távozott a csapattól. Ugyanekkor az utánpótlás csapatnál kapott segédedző feladatot, és bár információ nincs róla, a Transfermarkt adatai szerint mai napig ezt a posztot (is) tölti be. A forrás ugyanakkor azt is írja, hogy az első csapatnál ugyanezt a szerepet tölti be 2021. júliusa óta.


Statisztikái klubcsapatokban:

  • BORDEAUX: 178 mérkőzés, 13 gól, 7 gólpassz.
  • West Ham United: 121 mérkőzés, 2 gól, 11 gólpassz
  • FC Inter Turku: 31 mérkőzés, 1 gól, 3 gólpassz
  • ELAZIGSPOR: 16 mérkőzés, 1 gól, 1 gólpassz
  • BORNEO: 15 mérkőzés, 3 gól, 0 gólpassz
  • West Ham United U23: 10 mérkőzés, 1 gól, 3 gólpassz
  • Kilmarnock FC: 9 mérkőzés
  • REAL MADRID: 2 mérkőzés
  • Fréjus-Saint-Raphaël FC: 2 mérkőzés
  • Cannes: 1 mérkőzés

Trófeák:

  • Bordeaux: francia bajnok (2012/13)
  • Bordeaux: Ligakupa-győztes (2006/07)

forrás: Transfermarkt, Wikipédia, Nemzeti Sport

Talán ezek is érdekelhetnek:

BAJNOKSÁGNYILATKOZATOK
BAJNOKSÁG

Leave a Reply