Jović: “Senkinek nem kell bizonyítanom, tudom, hogy jó játékos vagyok”

Luka Jović adott egy hosszabb interjút, immáron újra a Frankfurt játékosaként – bár igaz, (egyelőre?) kölcsönben. Sok téma szóba került, ezt hoztuk most el nektek.


Luka Jović tehát visszakerült kölcsönbe korábbi csapatához, az Eintracht Frankfurthoz, ahol mint látni: ismét magára talált. A szerb csatár három meccsen három gólt lőtt, többet, mint eddigi madridi pályafutása során összesen. Következik Jović első interjúja, miután visszatért Németországba.

Visszatérés a Frankfurtba:

  • “Nagyon örülök, hogy visszatértem. Nagyon jól érzem magam, és ez a pályán is látható. A Real Madridban töltött időszakom alatt összesen lőttem két gólt, és most itt háromnál tartok. A város, a klub és mindenekelőtt a csapat tökéletesen megfelel nekem.”

Bizalom:

  • “Balszerencsém volt a Real Madridnál. A sérülések visszafogtak, és alapjáraton sem voltam jó passzban. Szerencsésnek érzem magam, hogy visszatérhettem a Frankfurtba, ahol csodálatos fogadtatásban részesültem.”

Tapasztalat a Real Madridnál:

  • “Szerencsés voltam, hogy naponta edzhettem a világ legjobb játékosaival. Tapasztalatokra tettem szert, és ma jobb játékosnak tartom magam. Annak ellenére, hogy nem tudtam bizonyítani a pályán, sok pozitívumat szívtam magamba Madridból.”

A Frankfurt csapata:

  • “Kellemes csalódás ért, hisz a csapat még jobb, mint mikor elhagytam. Senkit sem emelnék ki, de összességében az egész csapat egy magas szintet képvisel.”

Élet Frankfurtban:

  • “Még mindig egy szállodában lakom, mert nem könnyű lakást találni, így szerintem ez még hónapoig így lesz. Ami a többit illeti, az nem sokat változott. A város ugyanaz maradt, tehát nem volt nehéz visszaszokni.”

Zidane és Hütter összehasonlítása:

  • “Nem szeretnék részletekbe bele menni, mindketten fenomenális edzők. Zidane emberileg is elképesztő, de nekem könnyebb angolul kommunikálni Adival, hisz nem beszélek folyékonyan spanyolul, ahogyan azt kellett tennem Zidane-nal. Az ilyen jellegű dolgok megkönnyítik a dolgomat.”

Vezetői szerep:

  • “Még időre van szükségem, hogy alkalmazkodjak és visszanyerjem a formám. Érzek még egy kis izomfájdalmat, de bízom benne, hogy ez az idő múlásával csökkeni fog és az edző már a kezdőcsapatban számol velem.”

A helyes lépés:

  • “Tudom, hogy mennyire fontos a klub a város és a régió számára. Ezért is gondoltam úgy, hogy jó döntést hoztam és a játékosokkal is napi szinten beszéltem. Nagy dolgokat érhetünk el együtt.”

Problémák Madridban:

  • “Úgy gondolom, hogy a kevés játéklehetőség miatt volt az egész. Soha nem könnyű egy olyan csapatnál, mint a Real Madrid, hisz más a stílus és a nyomás mindig nagyon nagy. Ezért is volt a legjobb döntés visszatérni a Frankfurtba.”

Visszatérés Madridba:

  • “Nem akarok a jövőre gondolni. Az Eintrachtra összpontosítok és arra, hogy újra 100%-os állapotban legyek a 90 perces játékhoz. Senkinek sem kell bizonyítanom semmit, tudom, hogy jó játékos vagyok.”

Spanyol órák:

  • “Nem veszek már részt spanyol órákon. Madridban kezdtem el tanulni a nyelvet, de most már nem járok nyelv órára.”

Tárgyalások a Frankfurttal:

  • “Már az elmúlt nyáron is voltak pletykák róla, de a Real Madrid mindent leállított. Most boldog vagyok, hogy teljesült a vágyam és visszatérhettem.”

Célkitűzés a Frankfurttal:

  • “Még nem állítottam fel gólszámot, amelyet el akarok érni. Biztos vagyok abban, hogyha továbbra is úgy játszunk mint az elmúlt mérkőzéseken, akkor esélyünk lesz kvalifikálni magunkat a Bajnokok Ligájába.”

Az André Silvával való játék:

  • “Korai még erről beszélni. Minél többet játszunk együtt, annál jobban fogjuk egymást megérteni. Jó srác, biztos vagyok benne, hogy fogunk együtt játszani.”

forrás: AS

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter

TALÁN EZEK IS ÉRDEKELHETNEK:

_75916513_451399540_zo0myhj

Merre tartasz Jesé?!

Minden bizonnyal a Real Madrid csapata a következő szezonra kölcsön fogja adni Jesé-t. Már csak az a kérdés, hol fog kikötni a spanyol támadó, hisz rengeteg klub jelentkezett már be érte a hírek szerint, ám a legesélyesebb, hogy marad a La Ligában.

TOVÁBB »

Hivatalos az Osasuna elleni keret

Holnap újra a bajnokságban lép pályára Zidane csapata – ha minden rendben lesz -, a francia tréner pedig 23 játékost nevezett a találkozóra. A MÉRKŐZÉS ADATLAPJA: A REAL MADRID HIVATALOS KERETE: KAPUSOK: Courtois, Lunin és Altube. VÉDŐK: E. Militão,

TOVÁBB »