Marcelo, a lenyűgöző

Amióta a csapat tagjai visszatértek Valdebebasba, és Ancelotti megkezdte velük a felkészülést, Marcelo is teljes vehemenciával vetette magát a munkába.

A Real Madrid háza tájáról érkezett képek és Ancelotti nyilatkoztai is azt mutatják, hogy az új kapitányunk komolyra fordította a kérdést, hogy ki játszon többször a védelem bal oldalán. Az elmúlt időben sok kritika érte lassúsága miatt, vagy mert a támadások támogatása után nem ért vissza időben a védelembe kijelölt helyére. Mostanra ez megváltozni látszik.

Előfordult, hogy Ancelotti rá is szólt, hogy lassítson, mert a többiek nem érik be, olyan tempót diktált. A fomraváltozásnak persze mindannyian örülünk, hiszen rácáfolni látszik azoknak a kritikáknak, miszerint ideje lenne félre állnia, kiöregedett.

Marcelo Ronaldo távozása után kezdett hanyatlani, legjobb barátja elvesztése után nem volt többé a csapat mókamestere sem. Fizikailag is,lelkileg is megviselte Ronaldo és Zidane távozása. De a francia mester visszatérése után se tudott felülkerekedni letargikus állapotán. Ramos távozásával ő lett a csapat kapitánya, és a jelek szerint ez az, ami megadta neki a kellő motivációt.

A tizenhatodik szezonját kezdi meg a csapattal, de ahogy mondta, minden nap mikor felébred, még mindig hihetetlen számára, hogy a világ legjobb klubjának a mezét viseli. A Real Madrid hivatalos oldalán megjelent interjúban arról is beszélt, milyen nagyszerű újra együtt dolgozni Carlo Ancelottival, hogy mekkora felelősség lesz kapitányként a csapatot képviselni, és nagyon fontosnak tartja a fiatalok segítését.

Mindeközben maga Ancelotti is méltatta a csapat játékosait: „Nagyon tetszett két dolog: a fiatalok minősége, akiket sokan nem ismertek jól, és mindenekelőtt olyan játékosok elkötelezettsége, mint Carvajal , Nacho , Marcelo , Lucas Vázquez és Isco , akik mindent megnyertek az elmúlt években és még mindig motiváltak, lelkesek és kiéhezettek egy sikeres szezonra, amint mindannyian szeretnénk.” 

Nemsokára bizonyíthatnak is majd, hiszen következik három felkészülési mérkőzés, a Rangers ellen július 25-én, a Milan ellen augusztus 8-án, majd az Alaves ellen augusztus 14-én megkezdi a csapat a 2021 /22-es szezont.

Források: Marca, realmadridcf.com,kiemelt kép :relamadridcf.com.

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁltalánosÁTIGAZOLÁSOKKiemeltSzerződések
ÁltalánosÁTIGAZOLÁSOKNYILATKOZATOKSÉRÜLÉSEKSzerződések

Leave a Reply