Florentino Pérez: „Mindent jól csináltunk”

Florentino Pérez a 35. bajnoki cím elnyerése után nyilatkozott. A Movistar La Liga majd a Real Madrid tévé mikrofonja előtt is szinte ugyanazt mondta. Ismét örök érvényű szavak. Az ünneplésről távolt maradt, de azt is tisztázta, hogy miért.

„Boldog napot minden madridistának. Ez egy jól megérdemelt bajnoki cím, megérdemelték a játékosok és egy olyan nagyszerű edző, mint Carlo Ancelotti, aki ismeri a klubot, és azt, hogy mit képvisel. Tudom, hogy ha ma vagy idén nem sikerült volna, akkor sikerült volna jövőre. Mindannyian boldogok vagyunk és ez lendületet ad szerdára.”

„Ahogy Ancelotti mondta, az, amit ő tapasztalt, az az a különbség a Madrid és a többi nagy csapat között, hogy a madridi játékosok legalább annyira madridisták, mint a szurkolóik.”

„Mindent jól csináltunk ebben a szezonban, a játékosok, a technikusok, az orvosi stáb és mindenekelőtt Ancelotti, aki a legjobb. Amikor felhívtam, hogy vissza jönne-e, egyből rávágta: Jövök!”

„Soha nem mentem el a Cibelesre ünnepelni. Az a játékosok és a szurkolók ünneplésének a helyszíne. A játékosok korán haza mentek, mert fáradtak, és készülni kell a szerdai mérkőzésre.”

„Karim Benzema most is jól játszott, mint mindig, amióta itt van. Senki nem vonhatja kétségbe azt, hogy idén övé kell legyen az Aranylabda. Nem vehetik el tőle.”

50. cím a Real Madrid elnökeként:

„A 35. La Liga győzelem azt jelenti, hogy háromévente megnyerte a csapat. Azt kaptam örökül az elődöktől, hogy a 20.század legsikeresebb klubja a Real Madrid. Ezt az örökséget kell tovább vinnem, ezt tartom a szemem előtt.”

„A szerdai ismét varázslatos este lesz a Bernabéuban. Mindenki tudja, hogy győzni fogunk. Érdemes lesz megnézni a bulit.”

Semmit sem tudok ezekhez hozzátenni, csak annyit: Hala Madrid y Nada Mas! Hasta el Final! A’por la 14!

Forrás és kép Marca.

Talán ezek is érdekelhetnek:

BAJNOKOK LIGÁJABAJNOKSÁGÉLŐ KÖZVETÍTÉSSÉRÜLÉSEKSPANYOL SZUPERKUPA
ÁTIGAZOLÁSOK

Leave a Reply