Čeferin: Akik a Szuperligában játszanak, nem játszhatnak az UEFA versenyein

Az UEFA elnöke újabb kritikát fogalmazott meg az Európai Szuperligával kapcsolatban, amely a hírek szerint feltámadt és indításra készen áll.


Az elmúlt napokban, hetekben számtalan portál ír újra arról, hogy a három alapító klub mégis útjára indítja az Európai Szuperligát. Erről itt írtunk bővebben. Aleksander Čeferin, az UEFA elnöke azonban erről hallani sem akar – továbbra sem – újra elmondta a véleményét.

„Azt kell mondanom, hogy akik a Szuperligáról beszélnek, azok nem a futballról beszélnek. Elegem van ebből a NEM futballprojektből. Először is a világjárvány kellős közepén akarták elindítani az ötlettelenségüket, most pedig olyan cikkeket olvasunk, hogy ismételten megpróbálkoznak ezzel – immáron új ötlettel. Mindezt a háború kellős közepén.”

„Muszáj többet beszélnem ezekről az emberekről? Nyilván párhuzamos valóságban élnek. Játszhatnak a saját sorozatukban, ezt senki nem tiltja meg nekik. De ha a saját bajnokságukban játszanak, akkor nem játszhatnak az UEFA versenyein. Szörnyű helyzetben vagyunk, ők pedig ezen gondolkoznak. Számukra a szurkolók csak vásárlók, nekünk pedig ők ténylegesen szurkolók.”

Čeferin leginkább a Juventus elnökének, Andre Agnellinek ment neki: „Bírálták az európai szövetségeket és az európai labdarógúklubokat tömörítő szervezeteket, miközben egyikük az utóbbi elnöke volt. Vannak gondolataim, egy héttel a Szuperliga kihirdetése előtt dicsérte ezt a rendszert.”


forrás: MARCA

Talán ezek is érdekelhetnek:

BAJNOKOK LIGÁJABAJNOKSÁGSZUPERLIGA
ÁTIGAZOLÁSOK

Leave a Reply