Alaba: megoldás három problémára

Az osztrák játékos számtalan lehetőséget biztosít a Real Madrid számára.


David Alaba – akinek az ügyében már megszületett a megállapodás – nyáron ingyen csatlakozik a Real Madridhoz. Kétségtelenül kulcsfontosságú igazolás lesz a Blancók számára, de azt még meg kell nézni, hogy hol is fogja őt használni Zidane (?!), hisz az osztrák játékos számtalan poszton bevethető.

Alaba képes játszani balhátvédként, középhátvédként és védekező középpályásként is – három olyan poszton, ahol a Real Madrid rendszeresen gyengélkedik.

Balhátvédként

Marcelo a Real Madrid történelmének egyik legjobb balhátvédje, immáron hosszú évek óta birtokolja ezt a posztot, de a következő idényben már 33 esztendős lesz, illetve valljuk be: messze van a legjobbjától, teljesítménye már hosszú ideje csalódást keltő.

Ugyanakkor ne felejtkezzünk meg Ferland Mendyről sem, akinek sikerült kiszorítania a kezdőcsapatból. Azonban a franciával sem lehet teljesen elégedett a vezetőség, ugyanis többet várnak egy hátvédtől, mint egy gól és két gólpassz. Alaba erre is biztosítást ad.

Középhátvédként

Mivel Sergio Ramos jövője mai napig bizonytalan, Alabára úgy tekintenek, mint egy kiváló minőségű helyettes, amennyiben a spanyol legenda távozik. Alaba ebben az idényben a 24 mérkőzéséből 21 alkalommal volt középhátvéd, tehát ez a poszt nem újdonság neki.

Amennyiben Ramos marad, úgy az osztrák harcolhat Varane-nal is a posztért, és így egy párost alkotnának a kapitánnyal. Zidane köztudottan nagy rajongója Varane-nak, de az eléggé meglepő lenne ha Alaba csak Marcelo helyére érkezne, és a csapat többi része változtatlan maradna.

Védekező középpályásként

Casemiro 2015 óta kirobbanthatatlan ebből a szerepkörből, és semmi nem utal arra, hogy Alaba érkezése veszélyt jelentene számára – de egy újabb lehetőséget kínál a csapat számára, amire Marcos Llorente távozása óta szükség is van. Alaba középpályán való tapasztalata leginkább az osztrák válogatottban van/volt jelen.

Érdekes lesz látni, hogy mit tervez Zidane Alabával – azzal a játékossal, aki számtalan problémára megoldást kínál.


forrás: MARCA

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS
ÁTIGAZOLÁSOK

Leave a Reply