Ramos és Vasquez még nem felelt

Mindannyian várjuk, hogy mi lesz kapitányunk szerződésének a megújításával. Lucas Vazqueznek is ugyanakkor, június 30-án jár le a jelenlegi szerződése. A Marca cikke szerint mind a két játékosunk kapott a klubtól ajánlatot, de még nem válaszoltak eddig.

Ugye az már borítékolható, hogy Modric hosszabbított, noha a szerződése még nincs aláírva, de a megállapodás megszületett. Így szinte lélegzet visszafojtva várjuk főleg a kapitány esetében, hogy mikor lesz végre valami biztos hír.

Ami a legújabb értesülés, az az, hogy a Real Madrid vezetősége Lucas Vazquez és Sergio Ramos elé is letette a maga javaslatát. A cikk szerzője szerint egyik ajánlat sem tartalmaz fizetés emelést, ami a jelenlegi helyzetben teljesen érthető (sőt, tudjuk, hogy a teljes keret rábólintott a 10%-os bércsökkentésre).

Miközben Lucas tavaly nyáron még egy megfelelő ajánlat esetén eladható is lett volna, ez mára teljesen máshogyan néz ki. Zidane és a szurkolók is nagyon meg vannak elégedve a szélső jelenlegi formájával, és ebben még a hétvégén meg is erősített mindenkit egy góllal és egy gólpasszal járulva a csapat győzelméhez.

Sergio Ramos és a bátyja, René Ramos a közösségi oldalakon kétértelmű posztokkal rejti véka alá szándékaikat. René szerint a klubnak értékelnie kellene testvére eddigi munkáját, megbecsülni őt. Ramos a kapitányi karszalagot húzza fel épp a karjára, a képen boldog új évet kívánva. Ebből azonban nem leszünk okosabbak. Talán a testvérét bosszantja, hogy a klub nem ajánlott magasabb fizetést, de azt ne feledjük, hogy maga SR volt az, aki az öltözőben a többieket meggyőzte, hogy fogadják el a fizetés csökkentését.

Az ügyet bonyolíthatja, hogy miközben a kapitány 2 éves hosszabbítást szeretne, a klub bevett gyakorlata szerint viszont 30-on felüli játékossal minden esetben csak egy évre hosszabbítanak (ez alól egyedül Cristiano Ronaldo volt kivétel, akivel 31 éves korában hosszabbított a klub több évre, amit végül nem töltött ki, de annak akkor anyagi okai voltak).

Ramos esetében nem lehet anyagi oka annak, ha nem írja alá a fent már leírtak miatt sem. Viszont a kapitány ragaszkodik a 2 éves szerződéshez. Erre is jó oka van: minden vágya bekerülni a spanyol olimpiai csapatba. Ahhoz viszont előny, ha az országban játszik.

Pérez, Zidane és Ramos is hosszabbítani szeretne, mindenki számára csalódást jelentene ha nem történne meg. Amire senki sem gondol: mi történik, ha kap egy másik ajánlatot? Egy magasabb fizetést tartalmazót, vagy egy több évre szólót? Ramos kijelentette: a Real Madridból szeretne visszavonulni. Ahogyan Modric is. Modric megállapodott a klubbal, beérte az egy éves hosszabbítással és a jelenlegi fizetéssel.

Lucas Vázquez is feltehetően alá fogja írni az elé rakott ajánlatot, hiszen tudomásunk szerint nincs érdeklődő iránta, a mostani formája remek és minden Madridhoz köti. A fizetése eddig se neki volt a legmagasabb, célja inkább az lehet, hogy maradjon.

Így egyedül Ramos kérdése nyitott, spekulációkra pedig semmi szükség. Pedig biztosan lesznek olyan szenzáció hajhász oldalak, akik majd firkálnak mindenféle fantazmagóriát. Ne dőljünk majd be nekik! Várjuk meg, hogy mi lesz kapitányunk válasza, hiszen tudjuk, kapott ő már ajánlatot Kínából is. Nem kevés pénzért. Mégis maradt.

Rossz kétségek között, tudom, ugyanazt érzem én magam is. De meg kell várnunk mi lesz a válasz a klub ajánlatára. Se egymást heccelni, se kitalálni semmit nem kell. Tények, hivatalos bejelentések kellenek. És talán már ezen a héten megtudjuk, mit felelnek.

A Marca cikke alapján, kiemelt kép: Real Total

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁTIGAZOLÁSOK

Leave a Reply