Ügynöke szerint Bale nem megy sehová

A walesi ügynöke, Jonathan Barnett biztosított mindenkit, hogy ügyfele januárban egész biztosan nem hagyja el a Real Madridot.


Jonathan Barnett tehát kijelentette, hogy Gareth Bale ebben a hónapban nem távozik, a nyári átigazolása pedig szintén nagyon valószínűtlen.

A múlt nyáron Bale Kínába való igazolása sokáig pletyka voltmég nem olyan rég is -, ennek ellenére továbbra is a Bernabéuban maradt, ahol számtalan sérülés hátráltatta. Az ismert zászlós akciója után a rajongók is ellene fordultak, majd a spanyol sajtó is – fogalmazzunk úgy -, hogy „betalálta.”

A 30 esztendős játékos ebben a szezonban mindössze tíz mérkőzésen lépett pályára, ezeken a találkozókon mindössze két gólt szerzett, mindkettőt a Villarreal ellen még szeptemberben.

De a walesi ügynöke biztosított minket arról, hogy Bale sehová sem megy, ugyanakkor egy spekulációt is hagyott nekünk a nyári távozásával kapcsolatban. Bale jelenlegi szerződése 2022. júniusában jár le, legutóbb 2016. októberében írt alá hosszabbítást.


Bale nem hagyja el a Real Madridot – Barnett

„Bale a télen nem megy sehová, a nyár pedig szintén nagyon valószínűtlen..” – jelentette ki Barnett az ESPN-nak adott interjújában, illetve hozzátette azt is, hogy ügyfelét nem érdekli az MLS-be (Egyesült Államok) való átigazolás.

Mivel a Real Madrid továbbra is készülőben van a vasárnapi Szuperkupa-döntőre, Bale továbbra sem bevethető – miután hivatalos jelentés érkezett az állapotával kapcsolatban, egy vírusos fertőzés áldozata lett. Fontos megjegyezni, hogy egy év alatt ez volt az első alkalom, amikor a Real Madrid hivatalos jelentést tett közzé a walesi sérüléseivel kapcsolatban, tehát a játékos saját kezében tartja ezt (is).

A Cardiffben született játékos nagy valószínűséggel január 18-án tér vissza, a Sevilla elleni bajnoki mérkőzésen.


forrás: AS

Talán ezek is érdekelhetnek:

ÁLTALÁNOS

Leave a Reply