Vinícius a megoldás Zidane számára?

A brazil a lehetséges 37 mérkőzésből mindössze 11-en lépett pályára kezdőként, viszont jelenlegi teljesítménye úgy tűnik, hogy Zidanenak is feltűnt.


Gyökeresen megváltozott a helyzete, ez mondjuk leginkább Eden Hazard újabb sérülésének köszönhető. A Manchester City elleni meccs egyértelműen nem sikerült jól, viszont a brazil játéka mégis kitűnik a többiekétől.

Iscónak ő adta a gólpasszt, a bal oldalon nagyon sok problémát okozott a City védelmének – például Walker nem is tudott vele mit kezdeni -, de a védekezésben is jeleskedett: nyolc labdát szerzett vissza.

A szezon egyértelműen nem indult jól számára, és ő maga sem számított sok jóra Hazard érkezésével. Átkerült a jobb oldalra, ami nem igazán fekszik neki. Ez mellett még beszélünk a mellőzöttségről is, ami nagyon nem tett jót az önbizalmának. Elé került a sorban Rodrygo, majd később Bale és Isco is. A belga sérülése miatt Zidane megoldást keresett, ezt pedig Viníciusban pont megtalálta.

A kupában nyújtott teljesítménye szintén kiemelkedő volt, majd az Atlético Madrid elleni meccsen – csereként beállva – fellendült a csapat játéka, ami végül győzelmet ért. Szót ejthetünk arról is, hogy korábban rendszeresen Bale kapott lehetőséget, de mint tudjuk, a walesi nem élt vele.

A brazil tehát a sor elejére került – megelőzve Iscót, Bale-t, Jovicsot és brazil honfitársát, Rodrygót. Ugyan a kapu előtt még mindig nagyon bizonytalan, de ha továbbra is ilyen ütemben fejlődik, hamarosan azt is elfelejthetjük.

Zidane már nem a dilemmát, hanem a megoldást látja benne. Jön a vasárnapi Clásico, Zizou fejében pedig az első minden bizonnyal a brazil tini lesz.


forrás: AS

Talán ezek is érdekelhetnek:

NYILATKOZATOK
ÁLTALÁNOS

Leave a Reply